PVSK: fergeteg a finisben

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.01.05. 22:53
Címkék
Remek hangulatban, telt ház előtt lépett pályára a PVSK Csehországban, és a baranyaiaknak már a meccs elején rá kellett döbbenniük, hogy a hazaiak nem adják olcsón a bőrüket. Felettébb nagy iramot diktált a Trutnov, s minthogy a magyarok is tartották a tempót, villámgyors kosárlabdát láthatott a publikum. Károlyi kapta el leginkább a fonalat a mieink közül, az első három triplakísérletéből kilenc pontot tett be a közösbe. Az első felvonás közepe táján megszilárdult a Pécs védekezése, mindez egyszersmind annyit jelentett, hogy lerázta riválisát a vendégcsapat.
A folytatásban Vilipics találataival, valamint az ezúttal debütáló horvát Dapo ügyes megmozdulásaival tovább növelte előnyét az Euroligában felettébb jól álló magyar bajnok, és már-már úgy tetszett, könnyedén gyűjti be az újabb két pontot. Nos a folytatás némileg más forgatókönyv szerint alakult. Történt, hogy rémálommal ért fel a harmadik szakasz: a baranyai hátvédek egyre-másra szórták el a labdákat, s így a centerek sem jutottak lehetőséghez. Rátgéber is érezte, hogy valamit tenni kell, magához hívta a kosarasait, és szerkezetátalakítást rendelt el. A négy mezőnyjátékos mellett Vilipics volt a pályán ekkor, ám a remélt fordulatra még várni kellett. De szerencsére ez sem váratott magára sokáig. Visszaállt a meccset jól kezdő Béres, és a magasabb formula megoldhatatlan feladat elé állította a cseheket. Itt kell megemlíteni, hogy az amúgy meglehetősen szétszórtan kosarazó Iványi találatai a legjobbkor jöttek, és így újra tíz pont fölé nőtt a különbség. Hozzátette a magáét az újonc Dapo is, aki néhány büntetővel és több labdaszerzéssel húzta ki a kátyuba rekedt pécsi szekeret.
A meccs vége felé így már nem volt apelláta, a PVSK begyűjtötte idénybeli hatodik sikerét is, azaz a lehető legjobban hangolt a jövő heti rangadóra. Aki esetleg nem tudná, a szintén ragyogó mutatóval álló (nem utolsósorban a pécsieket odahaza legyőző) Dinamo Moszkva látogat Baranyába.
Az lesz csak a nagy rangadó!
Legfrissebb hírek

Motivált, összeszokott magyar csapat utazik az azerbajdzsáni aerobik Eb-re

Egyéb egyéni
10 perce

A „magyar Platinit”, Détári Lajost kérdezték a Bologna meneteléséről

Olasz labdarúgás
11 perce

Keresztes Krisztián egyetlen percet sem hiányzott a Dundee United meccseiről

Légiósok
22 perce

Brazília: rosszul lett a teszten Oscar, abbahagyhatja a futballt

Minden más foci
43 perce

Női puskában sem jutott magyar az összetett szám döntőjébe a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
57 perce

Videó: amikor a barcelonai romantikát Lionel Messi zavarja meg...

Spanyol labdarúgás
58 perce

Szektorbezárásos büntetést kapott a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
1 órája

Nagy Miklós: Organikusan próbálunk építkezni

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik