Női kézi: két új játékos érkezése már biztos a Fradinál

Vágólapra másolva!
2013.04.19. 08:38
null
A váci Mészáros Rea (jobbra) ősztől már a Fradiban tartóztathatja fel az ellenfeleket (Fotó: Fuszek Gábor)
Noha a Győr elleni bajnoki döntő még előttük áll, a Ferencváros női kézilabdacsapatánál máris elkezdték a következő évek együttesének kialakítását: egy kapus és egy védekezőspecialista már biztosan érkezik a zöld-fehérekhez. Közben az is kiderült, hogy Dajka Bettina és Deáki Dóra egy évre kölcsönben a Balaton-partjára kerül.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának tavaszi Bajnokok Ligája-szereplése bizonyította, hogy a hosszú kispad aranyat ér: a zöld-fehérek elfogytak a középdöntő végére, így hiába nyerték meg az első három mérkőzésüket ott is, a következő hármat elvesztették, és nem jutottak az elődöntőbe. Vagyis várható volt, hogy a nyáron valamelyest meg fogják erősíteni a csapatot a Népligetben.

DEÁKI ÉS DAJKA SIÓFOKON

Pastrovics Melinda után újabb két játékos szerződik a Ferencvárostól a Siófok együtteséhez. Dajka Bettina és Deáki Dóra egy évre, kölcsönbe érkezik a Balaton partjára.

Február végén stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Ferencváros női kézilabda szakosztálya és a Siófok KC-Galerius Fürdő NB I-es csapatának vezetése. A szerződés egyik pontja értelmében játékosok is kerülhetnek az egyik klubból a másikba. Az első lépés a válogatott kapus, Pastrovics Melinda Siófokra igazolása volt a hét elején, pénteken pedig újabb hírek érkeztek a két egyesület háza tájáról.

A megállapodás értelmében két fiatal, tehetséges kézilabdázó érkezik a nyáron kölcsönbe, egy évre a fővárosból a somogyiakhoz.

A legnagyobb erősítést nyilván az jelenti majd, amikor az őszi vállsérülése és műtéte után lassan ismét játékra jelentkező Zácsik Szandra, valamint a februárban, a Zvezda Zvenyigorod elleni hazai BL-csatában térdszalagszakadást szenvedő spanyol légiós, Nerea Pena végre egyszerre lesz egészséges. Ez azonban még nem feltétlenül elég a következő szezonban is legalább Európa legjobb nyolc együttese közé vágyó csapatnak, és úgy tudjuk, a Ferencváros tervez is még egy nemzetközi klasszist igazolni. Román sajtóértesülések szerint ez a német Bayer Leverkusen átlövője, a 27 éves Laura Steinbach lehet, akiről tavaly decemberben, az újvidéki csarnok lelátóján Elek Gábor Fradi-edző is meglehetős elismeréssel beszélt nekünk egy német–román Eb-középdöntős meccs alatt. Ugyanakkor a román sajtóértesüléseket nem árt fenntartásokkal kezelni, elvégre néhány napja még a Valcea kapusát, Paula Ungureanut és a szélső Valentina Ardean-Eliseit vizionálták zöld-fehérben arrafelé – Elek edző akkor nehezen őrizte meg a komolyságát a felvetés hallatán, és kategorikusan cáfolt.

Az viszont, úgy tudjuk, már biztos, hogy a Siófokra távozó Pastrovics helyére Fehérvárról egy másik Melinda, Szikora érkezik. (Siófokról Fehérvárra pedig Kiss Éva igazol, teljessé téve a kört.) A 24 éves kapus 2008 óta védett Fehérváron, és jó ideje a bővebb válogatott keret tagja, a nyártól pedig a fehérorosz Alena Abramovics váltótársa lehet az FTC-ben.

Folytatódik az a trend is, amely szerint a klub minden évben igazol egy kiemelkedően tehetséges fiatal játékost. Három nyárral ezelőtt ugyebár az akkor még épp csak 19 éves Szarka Adrienn jött Kiskunhalasról, két esztendeje az akkor 21 éves Cifra Anita Békéscsabáról, tavaly nyáron pedig a tizennyolcat éppen csak betöltő Szekerczés Luca Szekszárdról. Nos, az idei fiatal szerzemény a váci Mészáros Rea Réka lesz, aki minap múlt el 19 éves, de már két esztendeje stabil NB I-es játékos, és a hazai bajnokságban rendre a legjobb négy közé kerülő Váci NKSE védelmének egyik oszlopa, akinek alighanem a Fradiban is a két belső védő, Cifra és Tomori tehermentesítése lesz a feladata.

A Fradi új igazolásairól természetesen megkérdeztük az érintetteket is, akik a hivatalos bejelentésig nem kívántak nyilatkozni a témában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik