Női kézi EHF-kupa: nem sokon múlt a rosztovi csoda

Vágólapra másolva!
2015.05.09. 14:23
A női kézilabda EHF-kupa döntőjének visszavágóján a Dunaújvárost és az Érdet is búcsúztató orosz Rosztov-Don hazai pályán 33–22-re legyőzte ugyan a Tvis Holstebrót, összesítésben azonban így is a dánok örülhettek.

A két együttes első csatájában ugyanis a Holstebro otthon 33–20-re nyert lehengerlő, 21–8-as második félidejének köszönhetően, a 13 gólos hátrányt pedig már nem tudta ledolgozni az orosz együttes.

Az első mérkőzésen brillírozó Nathalie Hagman ezúttal is csapata vezére volt, a hazai pályán szerzett 15 gólja után most nyolcig jutott. A rosztoviak részéről Julija Managarova kilencet szerzett, mellette pedig még a hétgólos Regina Simkutye emelhető ki.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Rosztov-Don (orosz)–Tvis Holstebro (dán) 33–22
(17–11)
Tornagyőztes: a Tvis Holstebro, 55–53-as összesítéssela Holstebro otthon 33–20-re nyert lehengerlő, 21–8-as második félidejének köszönhetően, a 13 gólos hátrányt pedig már nem tudta ledolgozni az orosz együttes.

Az első mérkőzésen brillírozó Nathalie Hagman ezúttal is csapata vezére volt, a hazai pályán szerzett 15 gólja után most nyolcig jutott. A rosztoviak részéről Julija Managarova kilencet szerzett, mellette pedig még a hétgólos Regina Simkutye emelhető ki.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Rosztov-Don (orosz)–Tvis Holstebro (dán) 33–22
(17–11)
Tornagyőztes: a Tvis Holstebro, 55–53-as összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik