Női kézi: a Larvik 20 gólos sikerrel hangolt a BL-döntőre

Vágólapra másolva!
2013.04.30. 22:05
A Győri Audi ETO KC elleni Bajnokok Ligája-döntőre készülő Larvik női kézilabdacsapata húszgólos győzelemmel „melegített” a vasárnapi első összecsapásra. A norvég bajnok 22–8-as félidő után 40–20-ra nyert a bajnoki elődöntő első meccsén a bergeni Tertnes ellen.

A Larvikba hosszú sérülés – és hat térdműtét – után visszatért az Európa-bajnok szélső, Nora Mörk, aki 11 percet játszott, és négy gólt szerzett.

„Egy alkalommal megütöttem a térdemet, de egyébként jól éreztem magam a parketten. Mindig azt mondtam, hogy jobb lesz, és láttam a fényt az alagút végén, de ha nem dolgoztam volna, nem ért volna véget ez az időszak” – nyilatkozta a meccs után Mörk a norvég Tv2 csatornának.

A másik elődöntő első meccse izgalmasabban alakult: a Byasen 26–25-re győzte le idegenben a Stabaeket.

A BL-döntő első meccsét vasárnap 16.45-től rendezik Larvikban. hosszú sérülés – és hat térdműtét – után visszatért az Európa-bajnok szélső, Nora Mörk, aki 11 percet játszott, és négy gólt szerzett.

„Egy alkalommal megütöttem a térdemet, de egyébként jól éreztem magam a parketten. Mindig azt mondtam, hogy jobb lesz, és láttam a fényt az alagút végén, de ha nem dolgoztam volna, nem ért volna véget ez az időszak” – nyilatkozta a meccs után Mörk a norvég Tv2 csatornának.

A másik elődöntő első meccse izgalmasabban alakult: a Byasen 26–25-re győzte le idegenben a Stabaeket.

A BL-döntő első meccsét vasárnap 16.45-től rendezik Larvikban.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: nagy potenciál rejlik az ifjúsági fiúválogatottban

Utánpótlássport
2025.11.04. 14:45

Kézi: hibátlanul aranyérmes a Tiby-kupán az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.11.02. 12:27

Fiatalszabály: nyűg vagy áldás?

Utánpótlássport
2025.10.29. 09:06

Kézilabda: hibátlanul vezet a Veszprém csikócsapata az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.10.27. 09:02

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
2025.10.25. 09:02

Szürreális ok miatt maradhat le a kézilabda-vb-ről Nora Mörk

Kézilabda
2025.10.16. 12:37

Kézilabda: a férfi NB I legfiatalabbjai Budakalászon pallérozódnak

Utánpótlássport
2025.10.11. 21:22

Kolics János: A hartai munka a pályafutásom megkoronázása

Utánpótlássport
2025.10.10. 20:08
Ezek is érdekelhetik