Ambros Martín: Csak az Esbjergre összpontosítunk

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2022.06.04. 11:32
null
Ambros Martín megpróbálta minden eshetőségre felkészíteni csapatát (Fotó: Tumbász Hédi)
A bajnoki cím megszerzése és a Magyar Kupa döntőjének elvesztése után fut neki a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének a Győri Audi ETO KC. A Rába-partiak spanyol vezetőedzője, Ambros Martín megpróbálta minden eshetőségre felkészíteni csapatát.

Biztosan nem kellemes téma, de egyetlen kérdésig térjünk vissza a múlt vasárnapi Magyar Kupa-döntőre. Mit tanultak a Ferencváros elleni vereségből, és mennyire lehet fontos az a mérkőzés a Bajnokok Ligája négyes döntőjére kivetítve?
– Nem tudom megmondani, hogy fontos-e vagy sem – kezdte Ambros Martín, az ETO edzője. – Az elmúlt három hétben lényegében három döntő várt, illetve vár ránk. Az első a bajnokságban, aztán a kupában, most meg a BL-ben. A debreceni MK-fináléban a Ferencváros a második félidőben jobb volt nálunk, jobban teljesített a kulcsmomentumokban. Ha ebből tudunk tanulni, az nyilván az előnyünkre válik, bár azzal eddig is tisztában voltunk, hogy a legfontosabb pillanatokban kell a legjobban koncentrálni. Ha nem vagyunk hatékonyak és elkövetünk néhány hibát, akkor nehéz nyerni. Mégis, a legfontosabb, amit most meg kell jegyeznünk, hogy a kupadöntőbeli vereség nem lehet kihatással az előttünk álló hétvégére, a felkészülésünkre. Tudtuk, hogy benne lehet a vereség a Magyar Kupa döntőjében, viszont most van még egy hasonlóan fontos vagy még fontosabb célunk.

A bajnokságot megnyerték, és bőven akadtak nagyszerű mérkőzéseik, periódusaik a Bajnokok Ligájában is az évad során. A kupavereség ellenére optimistán várja a final fourt?
– Négy csapat indul ugyanazzal az eséllyel a budapesti tornán. Tényleg bármelyik nyerhet. Nekünk az volt az elsődleges feladatunk, hogy a lehető legjobban felkészítsük a csapatot az Esbjerg elleni szombati elődöntőre, és aztán meglátjuk, mit hoz a vasárnap. Természetesen optimista vagyok, bízom a csapatomban, tudjuk, hogy különleges teljesítményt kell nyújtanunk, és előnyt kell kovácsolni az MVM Dome fantasztikus atmoszférájából. A játékosoknak egyénileg és csapatként is meg kell mutatniuk az erősségeiket, és jól kell teljesíteniük szombaton.

– Mekkora falatnak számít az Esbjerg?
– Alaposan kiveséztük őket, láttuk az Odense elleni dán bajnoki döntő felvételét. Nagy tempót diktálnak, beleállnak a kemény küzdelembe. Hat meccset játszottak hazájuk pontvadászatának rájátszásában, vagyis jó ritmusban vannak. Kiváló játékosokkal rendelkeznek minden poszton és tudják, hogy a nehéz helyzeteket, a szoros állásokat hogyan fordítsák a maguk javára. A tapasztalat sokat ér számukra. Kontrollálnunk kell a meccset, és ha van rá lehetőség, korábban eldönteni, mert ha a hajrára várunk – ahogy láttuk mondjuk, Debrecenben –, akkor már minden megtörténhet.

Két nap alatt két mérkőzés vár a csapatára. Érdemes az Esbjergen kívül a másik két együttessel valamennyire foglalkozni, vagy tényleg kizárólag a dánokra kell összpontosítani?
– Egyelőre egyetlen mérkőzés fontos a számunkra: ez a szombati, Esbjerg elleni. Amikor annak vége, megnézzük, másnap kivel csapunk össze. Igyekeztünk a lehető legtöbb eshetőségre felkészülni, ami történhet szombaton – a hosszabbításra és a hetesekre is.

– Személy szerint négyszer nyert Bajnokok Ligáját, az ETO összességében ötször. Mennyire fontos, hogy egy csapat miként kezeli a final four légkörét?
– Az a véleményem, hogy ami a múltban történt, az most egyáltalán nem fontos. Én is eléggé régen nyertem meg a sorozatot, és példaként idehozhatjuk az elmúlt hétvége tapasztalatait is, mert hiába győztünk az elmúlt években sok fontos meccsen és döntőn, az a jelenbe átültetve már nem lényeges. A korábbi sikereid nem számítanak, amikor egy új felé törsz. Az adott pillanatban kell jól teljesíteni, a mi esetünkben konkrétan szombaton, az Esbjerg ellen.

Azért van a múltból kedvenc Bajnokok Ligája négyes döntője?
– Mindegyik az – kivéve a 2016-ost, amit elvesztettünk. Mindig remek érzés ott lenni a résztvevők között, ez örvendetes befejezése a hosszú évadnak. A csapatom kiválóan szerepelt a mögöttünk álló idényben szinte az összes mérkőzésen, nem volt könnyű sorozat, sok nehézséggel megküzdöttünk, de ez csak erősebbé tett minket. És még az is segíthet bennünket, hogy megtapasztaltuk: ha az ellenfél erős és jó napot fog ki, akkor kikaphatunk. Így tisztában vagyunk azzal, hogy nem számítunk egyértelmű favoritnak. Ha le akarjuk győzni az Esbjerget, majd a vasárnapi meccsen is szeretnénk nyerni, akkor kiemelkedő teljesítményre van szükségünk.

Az a körülmény fontos lehet, hogy ellentétben a korábbi évekkel ezúttal nem Papp László Budapest Sportaréna, hanem az MVM Dome lesz a final four helyszíne?
– Nem, a legfontosabb tényezőnek az ETO és az Esbjerg számít, illetve a szurkolóink. Nem szabad semmilyen más külső körülményre figyelnünk.

– A heti munka során napról napra izgatottabb lett, ahogy közeledett az elődöntő?
– Nem mondhatnám. Természetesen várakozással teltek a napok, de ahogy már említettem, igyekeztünk csak a feladatunkra koncentrálni, és arra, miként lehet megint magabiztos a csapat, hogyan tud több energiával játszani. Ki kell találnunk, miként tudjuk a lehető legjobban elvégezni a feladatunkat szombaton és vasárnap.

ÍGY LÁTJA EGYMÁST OFTEDAL ÉS REISTAD

Anne Mette Hansen (balra) minden információját átadta csapattársainak az Esbjergről (Fotó: Győri ETO)
Anne Mette Hansen (balra) minden információját átadta csapattársainak az Esbjergről (Fotó: Győri ETO)

MÉG TÖBB TRÓFEÁT AKAR ANNE METTE HANSEN

Anne Mette Hansen, a Győri Audi ETO KC dán csapatkapitánya boldog, hogy részese lehet a klubtörténelemnek, de nem állna meg itt, elsőként ezúttal a Bajnokok Ligája budapesti döntőjének a megnyerésével folytatná saját és csapata sikereit.

A legrégebbi bútordarab.

Furcsa ilyet leírni egy 27 éves, ereje teljében lévő kézilabdázóról, de tény, a Győri Audi ETO KC jelenlegi keretében a dán Anne Mette Hansen – Fodor Csengével egyetemben – szolgálja legrégebben a klubot, mégpedig egészen pontosan öt esztendeje. Az átlövő légiósként csapatkapitánya is az együttesnek, hatalmas szerepe van a pályán és az öltözőben is.

Óriási a motivációnk – jelentette ki a kétszeres világbajnoki bronzérmes játékos. – A Magyar Kupa döntőjében nem sikerült nyernünk a múlt hétvégén, és nem szeretünk veszíteni, azért dolgoztunk a héten, hogy a lehető legjobban sikerüljön zárnunk az évadot.”

Anne Mette Hansen 2017-ben írta alá első szerződését a győriekkel, 2019-ben hosszabbított, idén januárban pedig életbe lépett a kontraktusában lévő opció a következő évadra is. A védekezésben és támadásban rendkívül hasznos átlövő már kétszer megnyerte a Bajnokok Ligáját az ETO-val.

Öt évvel ezelőtt nem tudhattam előre, hogy ilyen hosszú időt töltök majd Győrben, de nagyon boldog és büszke vagyok, hogy ennek a klubnak a játékosa vagyok – mondta Anne Mette Hansen. – Örülök, hogy az ETO történelmének részese lehetek a megnyert trófeákkal, és nem szeretnék itt megállni, még többet akarunk a csapattal gyűjteni, és a hétvégén erre megint lesz lehetőségünk.”

S bár az MK döntője a Ferencváros ellen nem sikerült, azért az bátran kijelenthető, hogy az ETO az egyik nagy esélyese a budapesti final fournak.

Remek csapatunk van ebben az évadban is – folytatta az átlövő. – Tavaly érkeztek olyan játékosok a keretbe, akik még nem nyertek Bajnokok Ligáját és nem is szerepeltek a négyes döntőben, remélem, mi, tapasztaltabb játékosok tudunk nekik segíteni, sikerül a megfelelő pillanatban higgadtságot, nyugalmat sugároznunk feléjük. Az erőnk a lendületes, sok futáson alapuló játékunkban van, ezt ki kell használnunk szombaton és vasárnap is.”

Anne Mette Hansen tavaly nyáron lett a csapat kapitánya, ezzel kapcsolatban azt mondja, hiába van tele a keret klasszisokkal, remek kézilabdázókkal, nincs nehéz a feladata. A tisztség betöltése természetesen az öltözőben és a pályán is több felelősség jár, de a csapategység kiváló ebben az évadban is, remek emberek alkotják az ETO együttesét. Talán ennek is fontos szerepe lesz az

Esbjerg elleni elődöntőben, Hansen számára pedig azért is pikáns a párosítás, mert hazája egyik klubcsapata, így számos honfitársa ellen lép majd pályára szombaton.

Természetesen sok szempontból fontos ez a mérkőzés, nem szeretnék dán csapat ellen veszíteni – fejtegette a csapatkapitány. – Jesper Jensen nemcsak az Esbjerg, hanem a dán válogatott szakvezetője is, és persze jó néhány dán játékos ott lesz az MVM Dome-ban ellenfélként. Öt éve nem játszottam a hazámban, de nyilvánvalóan győzni akarunk, mert nem csak az elődöntőt, hanem az egész final fourt meg szeretnénk nyerni. Az elmúlt hetekben beszélgettünk már az Esbjergről, én is igyekeztem minden ismeretem, tapasztalatom átadni velük kapcsolatban, de persze a szakmai stáb is szinte minden létező információval rendelkezik, így alaposan feltérképeztük őket. Nagyon jó átlövői vannak az ellenfelüknek, és egy az egy elleni játékban is veszélyes. Nem hosszú a kispadja, de az összes játékos tudja a szerepét.”

A négyes döntő elődöntőinek sorsolása előtt Anne Mette Hansennek nem volt kívánságlistája, úgy gondolta, bárki jön a szombati napra, le kell győzni, mert a végcél a Bajnokok Ligája trófea.

Egyértelmű célom, hogy megnyerjem a harmadik BL-címemet, úgy kell odamennünk, hogy ki tudjuk játszani a tudást, ami bennünk van. Nagy várakozással készültünk a final fourra, hosszú idény van mögöttünk, amelybe rengeteg munkát fektettünk. A négyes döntő hétvégéje mindig különleges és izgalmas, élvezni kell, hogy újra ott lehetünk.”

ÚÚÚRISTEN! – ÍGY ÉNEKLIK A GYŐRI LÁNYOK A LEGFELKAPOTTABB MAGYAR SLÁGERT!

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (Budapest, MVM Dome)
ELŐDÖNTŐ (JÚNIUS 4.)

15.15:
Győri Audi ETO–Team Esbjerg (dán) (Tv:Sport1) –élőben az NSO-n!
Vezeti:
Ana Vranes, Marlis Wenninger (osztrákok)

18.00:Metz (francia)–Vipers Kristiansand (norvég) (Tv:Sport1)
Vezeti:Jelena Vujacsics, Andjelina Kazanegra (montenegróiak)

HELYOSZTÓK (JÚNIUS 5.)

15.15:
Bronzmérkőzés (Tv:Sport1)
Vezeti:Maike Merz, Tanja Kuttler (németek)

18.00:Döntő (Tv:Sport1) –élőben az NSO-n!
Vezeti:
Tatjana Prastalo, Vesna Balvan (bosnyákok)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik