Per Johansson: Európa két legjobb csapata találkozik az elődöntőben

KAISER TAMÁSKAISER TAMÁS
2025.05.29. 11:13
null
Per Johansson szerint jók a Győr esélyei a BL-győzelemre (Fotó: Szabó Miklós)
Címvédésre készül a Győri Audi ETO KC a hétvégi Bajnokok Ligája négyes döntőjében. A csapat vezetőedzője szerint jók az esélyeik a BL-trófea újbóli elhódítására. Per Johansson szerint az Esbjerg erősebb lett, mint volt az ősszel, de a tréner úgy látja, néhány héttel ezelőtt a Ferencváros elleni mérkőzés megmutatta, milyen magas szinten tud kézilabdázni az ETO.

„Nagyon örülök, hogy két sorozatban is elsők lehetünk – mondta mosolyogva a győriek vezetőedzője, Per Johansson.Kiváltságosnak érzem magam, és persze nagyon büszke is vagyok arra, hogy ismét ebben a helyzetben vagyunk, hogy a hazai bajnokság mellett a Bajnokok Ligáját is megnyerhetjük. Ez remek érzés.”

Per Johansson a Esbjergről is elmondta véleményét: „Amikor idén először itt Győrben játszottunk, akkor még két friss csapat találkozott egymással, a kinti, második meccsen Esbjergben kézilabdáztunk talán a legjobban. De miután a Vipers becsődölt, a játékosok pedig szabadon igazolhatóak lettek, az Esbjerg erősödött néhány új játékossal. Azt gondolom, Európa két legjobb csapata találkozik majd az elődöntőben.”

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ (BUDAPEST, MVM DOME) 
ELŐDÖNTŐ
SZOMBAT
15.00: Győri Audi ETO KC–Team Esbjerg (dán) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.00: Metz HB (francia)–Odense HB (dán) (Tv: Sport1)  

 

Legfrissebb hírek

Rossz vicc – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.06.10. 23:21

A benevezett klubok közül csak egy nem indulhat a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.10. 16:09

Ogonovszky Eszter hazatér, és a Vasasnál folytatja

Kézilabda
2026.06.09. 19:14

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
2026.06.08. 11:22

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.06.08. 00:03
Ezek is érdekelhetik