Csoda kell a visszavágón

A hispán alakulat 1981-ben alakult, ADC Hamlet néven és a bajnokság másodosztályában kezdte meg szereplését. A klub életében az első fordulópontot 1992 jelentette, amikor Felipe Cabarello ült az elnöki székbe. Az új prezident vezetésével szisztematikus építőmunka kezdődött a sportkörnél, aminek eredményeként egyre feljebb kapaszkodott a csapat.
A következő állomás: Cabarellót hat évvel ezelőtt Domingo Díaz de Mera váltotta, s ő megkezdte a mostanra összeérni látszó kisebb világválogatott összeállítását. Az első lépések egyikeként a Fotex KCV-ben is megforduló kubai Fonsecát igazolták le, majd szép sorban olyan csillagokat szerződtettek, mint a hajdani kirgíz, ma már spanyol Dusebajev, a "bennszülött" spanyol Urdiales, Enterríos és Hombrados, valamint az egyiptomi Zaky. A 2003–04-es szezon előtt magukhoz csábították az izlandi világsztárt, Stefanssont, a szlovén Pajovicot, illetve a francia Dinart-t és Joulint. A legújabb, számunkra felettébb sajnálatos igazolás: az elmúlt két évben két európai trófeát is elnyerő (2003 KEK, 2002 EHF-kupa) Ciudad Realban játszik majd az ősztől a Fotex egyik legértékesebb játékosa, a horvát Dzomba is.
A spanyol lapok pénteken és szombaton is nagy terjedelemben számoltak be a gigászi ütközetről, és szinte minden cikkben felsőfokon írtak az előző körben a Barcelonát elbúcsúztató magyar bajnok és kupagyőztes játékerejéről, külön fejezetet szentelve a katalánok ellen öszszeszedett súlyos kézsérülése óta először pályára lépő Péreznek, illetve Sterbiknek. Azt már mi tesszük hozzá, hogy valóban "úri" csatára volt kilátás, hiszen Ciudad Real annyit tesz, királyi város, miközben Veszprémet előszeretettel emlegetik a királynék városaként. Naná, hogy ezek után mindkét társulat szeretné feltenni a koronát a BL-szereplésére (még akkor is, ha Zdravko Zovko mesternek komoly fejtörést okozott, hogy több játékosa is vírusos betegséggel küszködött az elmúlt napokban).

Szombat estére kiderült, erre a spanyol gárdának (már ha a svéd, lengyel, szlovén, izlandi, francia, egyiptomi és kubai játékosokkal telezsúfolt alakulatot tényleg spanyolnak tekintjük) jóval nagyobb sansza van, mint a magyar aranyérmesnek. Holott a kezdés annak ellenére is reményt keltő volt, hogy a házigazda sebtiben két büntetőt végezhetett el: az elsőt hárította, a másodikat kapufára "nézte" Sterbik. Bezzeg Dzomba odaát megmutatta, hogyan kell célozni: 1–0, azaz 0–1. Aztán sokáig a következő volt a képlet: a Fotex előnybe került, a Real egyenlített. Így ment ez 6–5-ig, amikor is Sterbik ziccert fogott, az ellentámadásból Dzomba talált leendő kenyéradója hálójába, máris 7–5. Majd 8–5, hála Lazarovnak. Közben Sterbik neve mellé egymás után bigygyesztettük oda a felkiáltójeleket: Veszprém Árpija úgy védett, hogy már-már azt hittük, gólt legfeljebb a szünetben szereznek a hazaiak.
Fájdalom, a WC-kefére rámászó sünhöz hasonlóan tévedtünk…
A Ciudad produkált egy olyan szériát, hogy azzal gyakorlatilag mindent eldöntött. Nem túlzás ez: amíg fertályóra elteltével 5–8-at mutatott az eredményjelző, addig a szünetben már 17–11 állt az elektronikus készüléken. Ha nem látjuk a meccset és a táblát, nem hisszük el, így viszont…
Jobb nem is beszélni róla, úgyhogy hagyjuk is a részleteket.
Sokkal fontosabb, hogy a "mínusz hatról" induló második félidő eleje megint csak a vendégeké volt: 18–15-nél még úgy tűnt, van esély a jó eredmény elérésére. Sőt 21–17-nél sem fogtuk a fejünket, többek között azért sem, mert Pásztor arra is képes volt, hogy saját térfeléről íveljen az amúgy parádézó Hombrados kapujába. Kár, hogy a szélső szépségdíjas találata sem jelentett fordulatot, mi több, a gól inkább a spanyolokat, mintsem a magyarokat hozta fel. Ahogy telt az idő, úgy nőtt a Real fórja: négyről ötre, ötről hatra, hatról hétre jutott.
S hol volt még a vége?
33–24-nél… Kilenc gól oda.
Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Legfeljebb annyit, hogy a továbbjutásra a Ciudadnak reális esélye van…

A lefújást követően megkérdeztük a Ciudad Real edzőjét, Juan de Dios Románt, minek köszönhető, hogy a rossz kezdés után tanítványai megfordították az állást, és a végén nagy különbséggel győztek.
– Kezdetben nem játszottunk jól, nem voltak precízek a dobásaink, ám utána korrigáltuk ezen hibáinkat. Ha az elején is jól játszunk, még nagyobb lehetett volna a differencia. Úgy érzem, hogy a veszprémi csapat nem tudta követni az általunk diktált tempót. Voltak pillanatok, amikor mindkét csapat fejetlenül kézilabdázott, ám a döntő pillanatokban a mi akaratunk érvényesült.

A Fotex szakvezetőjét, Zdravko Zovkót természetesen a vereség okairól faggattuk, illetve afelől érdeklődtünk nála, lát-e esélyt a továbbjutásra.
– El vagyok keseredve, mert a Fotex nívója alatt játszottunk. A második félidő elején sikerült visszajönnünk, ám az üdvösséghez ez is kevés volt. Egy ilyen erős ellenféllel szemben hatvan percen át kimagaslóan kell játszani. Sajnálom, hogy az első félidőben szenzációsan védő Sterbik bravúrjait nem tudtuk kihasználni, egyszerűen nem volt ellenszerünk a rivális játéka ellen. Meglehetősen soknak tűnik a kilenc gól, ennyi nincs a két csapat között. Ledolgozhatjuk a különbséget, de ebben mindenkinek hinnie kell.