Archiv cikkek
2002.12.27. 21:18

Meglepetésemberek a páston

A leköszönő esztendő meglepetésemberei a magyar vívásban a női kardozók voltak. Hogy miért? A júliusi, moszkvai Európa-bajnokságon Nagy Orsolya révén egy bronzérmet szereztek, míg a Nagy Orsolya, Sznopek Gabriella, Csaba Edina, Nagy Annamária összetételű válogatott ezüstéremmel zárt. Az augusztusi világbajnokságon ugyan valamennyien már az első fordulóban, vagyis a 64 között kiestek, és ezek után a csapatversenyre a padlóról kellett felállniuk. Becsületükre legyen mondva, felálltak és döntőbe jutottak.
Archiv cikkek
2002.12.27. 21:13

Két futballistával erősítenének

December 6-án, a KispestFTC mérkőzés lefújásakor kiderült: a Ferencváros várhatja az élen a tavaszi folytatást az élvonalban. A futballősz végeztével, szokásunkhoz híven, ismét értékeljük a Borsodi Liga tizenkét együttes teljesítményét, de összeállításunkkal ez alkalommal már a január elején kezdődő felkészülésre is hangolunk. Az első három helyen álló csapat produkcióját egy-egy oldalon értékeljük, a többiekről rövidebb terjedelemben írunk.
Magyar válogatott
2002.12.27. 21:07

Gellei Imre is tudja, hogy nehéz lesz az új esztendő

A magyar labdarúgó-válogatott jó játékkal pontot hozott Stockholmból, teljesítette a kötelezőt a Megyeri úton San Marino ellen, így Lettország mögött (hát, ezért is mondhatjuk azt, hogy csak óvatosan a túlzó örömködéssel) második helyen áll a negyedik számú Európa-bajnoki selejtezőcsoportban. Gellei Imre szövetségi kapitánynak lehetne elég oka arra, hogy most csak a jóra emlékezzen, ám a szakvezető valóban realista, és ő a válogatott egész éves teljesítményéről szóló értékelésében a játékosokkal és önmagával szemben is kritikus egy-egy mérkőzés kapcsán.
Archiv cikkek
2002.12.27. 21:04

Dzurják József góljain nőtt fel

Megkockáztatható, Németh Szilárd nevét kevesen, talán csak az angol labdarúgás szerelmesei ismerik igazán Magyarországon. Pedig Németh ízig-vérig magyar, mégis szlovák válogatottként került másfél évvel ezelőtt a Premier League-ben szereplő Middlesbrough együtteséhez. Csütörtökön éppen a Manchester United elleni győzelem egyik főhőse volt
Archiv cikkek
2002.12.27. 21:00

Jó útra tért a Penguins

Különleges győzelmek jellemezték a karácsonyi ünnepeket követő első játéknapot: a Pittsburgh laposra verte az egyre mélyebbre süllyedő New York Rangerst, a Colorado hosszú idő után kikapott St. Louisban, Nyugat leggyengébb csapata, a Nashville elbánt a térség egyik legjobbjával, a Dallasszal, míg az Ottawa 02-ről állt talpra Buffalóban.
Kosárlabda
2002.12.27. 20:58

A kevés is sok Dallasban

Lon Kruger garantálta a rájátszásba kerülést  csütörtökön meg a csapat vezetői garantálták, hogy ha el is jut az Atlanta Hawks az ígéret földjére, azt nem Kruger mester vezetésével teszi. Kruger mester "áldozatul esett a nagy karácsonyi hurrikánnak, amely órákkal korábban a szintén az AOL Time Warner tulajdonolta Atlanta Thrashers NHL-csapat edzőjét is kisöpörte állásából.

106488

/

108323