Giro: Sagan tartja a szavát, elindul az idei viadalon

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.06.16. 18:12
null
Peter Sagan ott lesz a Girón (Fotó: AFP)
Peter Sagan kihagyja a koronavírus-járvány miatt őszre halasztott kockaköves klasszikus országúti kerékpárversenyeket, és pályafutása során először elindul a Giro d'Italián.

 

A háromszoros világbajnok szlovák bringás eredetileg is idén vett volna részt először az olasz háromhetesen, amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték volna, ám az őszre halasztás miatt új helyszínt kell keresniük a szervezőknek.

A német Bora-Hansgrohe vezetője, Ralph Denk kedden megerősítette, Sagan nem áll rajthoz október 18-án a flandriai körversenyen, sem az október 25-i Párizs–Roubaix-n, mivel a két Monumentum – az öt legnagyobb egynapos versenyt nevezik így – egybeesik az október 3-tól 25-ig tartó Giróval.

„Szavamat adtam a Giro rendezőinek, hogy ott lesz a mezőnyben, és szavát adta erre Peter is. Megtartjuk az ígéretünket” – fogalmazott Ralph Denk.

A szurkolók körében rendkívül népszerű 30 éves szlovák sztár 2016-ban a flandriai körversenyt, 2018-ban pedig a Párizs–Roubaix-t nyerte meg. Sagan ott lesz a szezon augusztus elsejei újraindulásán a Strade Bianche-n, hogy aztán megkísérelje megnyerni harmadik Monumentumát, az augusztus 8-án sorra kerülő Milánó–San Remót, amelyen korábban kétszer is második lett.

Sagan a Giro előtt a Tour de France-on is indul augusztus 29. és szeptember 20. között: a francia körversenyen eddig hétszer nyerte meg a sprinterek pontversenyét, és így a zöld trikót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik