Kerékpár: Scarponié lesz Contador rózsaszín trikója a Giro elején

MTI MTIMTI MTI
2012.04.27. 06:02
Címkék
Az olasz Michele Scarponi viselheti majd a tavalyi győztesnek járó rózsaszínű trikót a Giro d'Italia kerékpáros körverseny jövő csütörtöki felvezető prezentációján, miután a spanyol Alberto Contadort doppingvétség miatt megfosztották az első helytől.


Michele Acquarone versenyigazgató jelezte: az idén Scarponi szerepelhet majd 1-es rajtszámmal a május 5. és 27. közötti viadalon. A verseny előtti bemutató, valamint a Giro első három szakasza Dániában lesz.
Michele Acquarone versenyigazgató jelezte: az idén Scarponi szerepelhet majd 1-es rajtszámmal a május 5. és 27. közötti viadalon. A verseny előtti bemutató, valamint a Giro első három szakasza Dániában lesz.

Contadort februárban büntették – részben visszamenőleg – kétéves eltiltással, miután a szervezetében klenbuterolt mutattak ki a 2010-es Tour de France-on. Ezért többek között a tavalyi Giro- és a 2010-es Tour-elsőségét is elvették tőle, s csak idén augusztus 5-én térhet vissza.

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
5 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
5 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
6 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
6 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
6 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
6 órája