Kerékpár: a CAS szerint táplálékkiegészítővel bukott meg Contador

MTI MTIMTI MTI
2012.02.06. 15:13
Címkék
Valószínűbb, hogy fertőzött táplálékkiegészítő és nem fertőzött hús fogyasztása vagy vértranszfúzió miatt lett pozitív a doppingtesztje Alberto Contador két évre eltiltott spanyol kerékpárosnak – a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) álláspontja szerint.

A védelem szerint a klenbuterollal fertőzött hús volt az oka annak, hogy csak nagyon kis mennyiségű tiltott szerre bukkantak a versenyző szervezetében. Az UCI és a WADA viszont a fertőzött táplálékkiegészítős vagy vérátömlesztéses verziót tartotta valószínűbbnek, amikor fellebbezett a spanyol szövetség felmentő ítélete ellen.

A CAS-nál az üggyel megbízott három bíró arra az álláspontra jutott, hogy mindhárom lehetőség elképzelhető, de a fertőzött hús fogyasztása és a vértranszfúziós eljárás nem valószínű.

A CAS az ítélethirdetéskor leszögezte: mivel senki nem vitatta, hogy a teszt során doppingszert mutattak ki Contador szervezetében, neki, vagyis a versenyzőnek kellett volna bizonyítania, hogy semmilyen doppingvétséget nem követett el. Egyébként érvénybe lép a gyakorlatilag automatikus kétéves eltiltás.

A CAS hétfőn jelentette be, hogy vétkesnek találta a Tour de France háromszoros bajnokát, akit visszamenőlegesen két évre eltiltott a versenyzéstől, s egyben megfosztott az összes, 2010 nyara óta elért eredményétől, így a 2010-es Tour- és 2011-es Giro d,Italia-győzelmétől is. A 29 éves spanyol kerekes a 2010-es franciaországi Touron akadt fenn a doppingvizsgálaton, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Először felfüggesztették versenyzői engedélyét, majd hazája szövetsége felmentette, de az ítélet ellen a nemzetközi sportági szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezett a CAS-nál, amely a novemberi meghallgatás után hétfőn hirdette ki ítéletét az ügyben. Contador végig ártatlannak vallotta magát, elmondása szerint fertőzött hús miatt akadt fenn a vizsgálaton.

Legfrissebb hírek

Tóth Amarissa győzelmével vezetnek a magyarok Törökország ellen a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 perce

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, bejutott a női vízilabda ob I döntőjébe

Vízilabda
9 perce

Elképesztő izgalmak után, az utolsó öt percben a Szeged kiharcolta a továbbjutást a férfi kézi BL-ben!

Kézilabda
11 perce

Kolbenheyer Zsuzsanna: Ha valaki élvezi a játékot, annak ösztönző ereje van

Jégkorong
31 perce

Szoboszlai és Kerkez is kezd a Liverpoolban a PSG elleni BL-negyeddöntő odavágóján

Bajnokok Ligája
44 perce

Tizenkilenc góllal győztük le a törököket az Eurokupa-mérkőzésen

Kézilabda
1 órája

Simeone szép szavakkal mondott köszönetet Griezmann-nak, „de ha nem futsz eleget, lecseréllek”

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik