Kajak-kenu vb: Schmitt Pál a Maty-éren szurkolt Vajdáéknak

2011.08.18. 16:47
Címkék
Schmitt Pál köztársasági elnök, a vb fővédnöke a helyszínen szurkolta végig a csütörtök délutáni középfutamokat a szegedi, olimpiai kvalifikációs MOL kajak-kenu világbajnokságon, és találkozott a nemzetközi, valamint a hazai sportági szövetség vezetőivel.

„Már most érezni, hogy milyen remek hangulat lesz itt a következő napokban – mondta a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja az MTI-nek. – Szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy ilyen nagyszerűen előkészítették ezt a versenyt. Egyáltalán nem mindegy, hogy Magyarország hogyan rendez különböző világversenyeket, a kajak-kenuban ráadásul még az eredmények is fokozzák a hangulatot."

Hozzátette: azt is tudja, hogy óriásiak az elvárások, s miközben az ország minden pontján a Szent István napi ünnepségek zajlanak majd, a Maty-éren a kajak-kenu ünnepe lesz.

„Nagyon remélem, hogy magyar himnusszal, szép magyar eredményekkel. Gratulálok mindazoknak, akik a pályát előkészítették, akik a versenyzőket felkészítették" – fogalmazott.

Schmitt Pál megnézte a kenus Vajda Attila és a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó középfutamos továbbjutását, és mint mondta: Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke tájékoztatta arról, hogy 10-12 érmet remélnek.

„Nagyon nehéz jósolni, hiszen ahogy Storcz Botond szövetségi kapitány elmondta, nagyon erős a konkurencia. Mindenki szeretne most kvalifikációt szerezni, mindenki ki akar tenni magáért, hiszen ez az olimpia előtti utolsó év. De csatlakozom a vezetőkhöz, és azt mondom: 10-12 érem kijár a magyaroknak" – mondta a köztársasági elnök, aki még hangsúlyozta, hogy a 88 résztvevő ország több mint ezer versenyzőjével a szegedi az egyik legnagyobb verseny a kajak-kenu sportág történetében.

Legfrissebb hírek

Komáromi-bombával előnyben az MTK – percről percre

Labdarúgó NB I
6 perce

Simán nyert a BJA HC és a Brassó is a hoki Kontinentális Kupában

Jégkorong
7 perce

Női kézilabda NB I: kiszenvedte a győzelmet a Kisvárda a Fehérvár ellen

Kézilabda
32 perce

Férfi vízilabda ob I: 32 gólos meccsen nyert a Kaposvár az UVSE ellen

Vízilabda
37 perce

Piros Zsombor két győzelemre a maiai trófeától és a legjobb 100 közé jutástól

Tenisz
51 perce

Mint anno Ibra az angolok ellen: a tizenhatoson kívülről szereztek ollózós gólt Irakban – videó

Minden más foci
52 perce

Férfi kosár NB I: az idényben először 100 pont fölött a Falco

Kosárlabda
1 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája