Jégkorong Kontinentális Kupa: az FTC-t is legyőzte a Csíkszereda

CS. M.CS. M.
2022.10.15. 19:09
null
Három góllal kikapott a Ferencváros a Csíkszeredától (Fotó: fradi.hu/Pintér Noémi)
A Csíkszereda 5–2-re legyőzte a Ferencvárost a jégkorong Kontinentális Kupa franciaországi tornájának második, szombati játéknapján, így vasárnap a csoport első helyéért, vagyis a továbbjutásért küzdhet – az FTC kiesett.

 

A magyar bajnok FTC pénteken 8–5-re kikapott a házigazda francia Angers Ducs együttesétől, és mivel csak az első hely ér továbbjutás a nyolc közé, ezért szombaton győznie kellett. Fodor Szabolcs vezetőedző az ellenfelet jól ismerte, hiszen együttese az Erste Ligában címvédő SC Csíkszeredával rendszeresen találkozik a magyar bázisú ligában.

A székelyek szereztek vezetést Jevgenyij Szkacskov révén, ezt még Oliver Betteridge emberelőnyben kiegyenlítette. Ám Szkacskov és Karel Kubat létszámfölényes találataira csak Rasmus Kulmala tudott válaszolni, ugyancsak emberelőnyben.

Az utolsó tíz percben három FTC-játékost is kiállítottak, a végén pedig Arany Gergely kapus helyett mezőnyjátékos jött be, ám a Szereda két üres kapus góllal eldöntötte az összecsapást.

Az angers-i kvartett első helyezettje november 18. és 20. között a házigazda brit Cardiff Devils, a kazah Szarjarka Karaganda és a lett Zemgale Jelgava mellé kerül. Ebből a csoportból az első kettő jut majd a négyes döntőbe, amelyet január 13-15. között tartanak.

(MTI)

JÉGKORONG
KONTINENTÁLIS KUPA
2. FORDULÓ (A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
C-CSOPORT (Angers)
, 2. FORDULÓ
SC CSÍKSZEREDA (romániai)–FTC-TELEKOM 5–2
(1–1, 1–0, 3–1)
Angers, 310 néző. V: Crégut (francia), Lazzeri (olasz), Goncalves, Zede (franciák)
CSÍKSZEREDA: ADORJÁN A. – KUBÁT 1 (1), Farkas T. / Clarke, Gecse H. / Ferencz-Csibi, Láday / Bajkó Cs. – SZKACSKOV 2 (1), PÉTER B. 1 (2), ROKALY SZ. 1 (1) / Stach (1), Részegh T. (1), Becze T. (1) / Rokaly N., Reisz, Részegh Zs. / Péter A., Casaneanu. Edző: Hozó Levente
FTC: Arany – Boros, A. Nilsson (1) / Szorokin, Kucsma / Sarcia, Kärmeniemi / Bán – Kulmala 1, Low, Tóth A. (1) / Kaijser (1), Kestilä, Betteridge 1 / Kozma D., Kreisz B., Tóth Gergő / Farkas L., Galántai. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 38–32
Gól – emberelőnyből: 11/2, ill. 4/2

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Angers Ducs–
KHL Sisak 12–0 (0–0, 5–0, 7–0)

A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap
14.00:
FTC-Telekom–KHL Sisak
17.30: Angers Ducs–SC Csíkszereda

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
ANGERS DUCS (francia)–FTC-TELEKOM 8–5 (2–0, 4–2, 2–3)
Angers, 2271
néző. V: Hinterdobler (német), Zak (szlovák), Debuche, Thorrignac (franciák)
ANGERS: Gracnar – Manning, Llorca / Ross, Manavian / Ritz 1 (1), Dusseau (1) / Fauvel – C. Brown, J. West, GABORIT 2 / GIROUX 3 (2), HALLEY 2 (2), CHARBONNEAU (3) / Bouvet, Torquato, Sarlieve-Fonfraid / Di Dio Balsamo, Couturier. Edző: Mario Richer
FTC: Arany – Sarcia, A. Nilsson (1) / Szorokin, Boros / Seregély Máté, Kärmeniemi (2) / Kucsma, Bán – Kulmala 1, LOW 2, NAGY G. (2) / Kaijser, Kestilä 1, Betteridge / Kozma D., Kreisz B. 1, Tóth A. (1) / Galántai, Farkas L., Tóth Gergő. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 29–43
Gól – emberelőnyből: 3/3, ill. 3/0

SC CSÍKSZEREDA (romániai)–KHL SISAK (horvát) 5–0 (2–0, 0–0, 3–0)
Angers, 231
néző. V: Lazzeri (olasz), Ruprecht (svájci), Fauvel, Goncalves (franciák)
CSÍKSZEREDA: ADORJÁN A. – Kubát, Láday / Ferencz-Csibi 1, Clarke / GECSE H. (3), FARKAS T. (2) / Bajkó Cs. – Rokaly N., Stach, Szkacskov / Rokaly Sz., Péter B. 1, RÉSZEGH T. (2) / Fodor Cs., Reisz 1, Becze T. / Részegh Zs. 1, Péter A. 1, Casaneanu (2). Edző: Hozó Levente
SISAK: D. Anderson – Puzic, Smolec / Wilk, Bezuk / Slovinac, Komljenovic / Bazdar, Kralj – Jarcov, Platuzic, Ramsay / Schovanek, Canic, Dobric / Licina, Kriksic, Ikanovic Silhan / Vragolovic, Bujger, Lulic. Edző: Dejanovic
Kapura lövések: 38–20
Gól – emberelőnyből: 3/1, ill. 6/0

Legfrissebb hírek

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
6 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
6 órája

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
16 órája

Felcsúton sem adhat lejjebb a Fradi a lendületéből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:06

Puskás Ferenc arcképe is rajta lesz a PAFC új mezén a Ferencváros elleni bajnokin

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 12:50

Kodrót ismét kölcsönadta a Ferencváros – most Görögországba

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 10:55

Szerb válogatott támadót szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 20:13

„Nagy élmény lesz a Juventus és a Milan elleni mérkőzés” – Zachariassen az El-sorsolás után

Európa-liga
2026.08.28. 17:52