Erste Liga: az UTE 12 gólos meccsen verte meg a listavezetőt

Vágólapra másolva!
2021.01.01. 21:18
null
Keegan Dansereau két gólt lőtt a nagyot fordító dunaújvárosi csapatban (Fotó: Dunaújvárosi Hírlap/Zsedrovits Enikő, 2019)
Az UTE hazai jégen 7–5-re verte a DEAC-ot a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján, míg a másik mérkőzésen a sereghajtó Dunaújváros háromgólos hátrányt ledolgozva, hosszabbítást követően 4–3-ra nyert a Titánok vendégeként.

 

Nem gyakran kap hat gólt kevesebb mint 60 perc alatt Hetényi Zoltán, de az új év első Erste Liga-rangadóján ez is megesett, méghozzá a fonalat nagyon elkapó Újpest „jóvoltából”: a lila-fehérek ott folytatták, ahol tavaly abbahagyták, a listavezető DEAC-ot is legyőzték egy gólzáporos mérkőzésen, végig vezetve, így sorozatban hat győzelemnél járnak, s már a dobogót ostromolják.

A második harmad végére már 3–0-s előnyt épített fel a Titánok a DAB ellen a sereghajtók pénteki csatáján, hogy aztán a záró játékrészben tíz perc alatt eltékozolja. Az újvárosiak a duplázó Keegan Dansereau vezetésével előbb egyenlítettek, majd a túlórának is a hajrájában Nico Vuorijärvi találatával a győzelmet is behúzták, így legalább közvetlen riválisukhoz közelebb tudtak férkőzni egyetlen pontocskával.

ERSTE LIGA, ALAPSZAKASZ
ÚJPESTI TE–DEBRECENI EAC 7–5 (3–1, 2–3, 2–1)
Budapest,
Megyeri út, zárt kapuk mögött. Vezette: Pálkövi Zs., Gangel, Szabó D., Pálkövi Botond
UTE: Rajna
Horváth A., Stadel – Kiss Philip 1, Selan – Kovács Attila, Varga A. (1) – Pokornyi
BODÓ 1 (2), JUST 2, Szabad (1) – M. Lamoureaux 1, Rafaj, Vincze P. – NEMES (2), Sikorcin 1, VOROBJOV (2) – Banga, Godó, Horváth Á.
Edző: Virág Csaba
DEAC: Hetényi Z.
Kloz, VOKLA 1 (1) – Kiss R., Sándor F. – Berta, Filbrandt 1
DALECKY (2), KISS PATRIK 2, Novotny (1) – Kulesov 1, Mazzag, Pesztunov (1) – Kozma F., Molnár D., Szűcs I.
Edző: David Musial
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
MESTERMÉRLEG
Virág Csaba:
– Egyedül a záró harmadunkkal lehetünk elégedettek, arra lehet alapozni, az első kettőt gyorsan el kell felejtenünk – ott legfeljebb a helyzetkihasználásunk volt pozitívum. Rajna Miki ismét jelentős tartást adott a csapatnak, sokat köszönhettünk neki, illetve olykor a szerencsének is, mert nem mondanám, hogy maradéktalanul megérdemeltük a három pontot.
David Musial: – Sok lehetőségünk volt és játékban talán mi voltunk a jobb csapat, de védekezésben is sokat hibáztunk, és nem lőttünk elég gólt. A végén Kulesov büntetése nem biztos, hogy jogos volt, vissza kell néznünk, az megpecsételte a sorsunkat, de az, hogy öt kettő után majdnem felálltunk, mutatja mentális erőnket.

TITÁNOK–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 3–4 (2–0, 1–0, 0–3, 0–1) – hosszabbítás után
Győr,
zárt kapuk mögött. Vezette: Timár, Wolf, Bencze, Pálkövi Baksa
TITÁNOK: GYENES
Erdély B., Reiter A. – Nagy Á., Vas Márk – Dobmayer, Kóger B. – MCNULTY 1, Vincze G. (1)
BALOGH B. 1, Dézsi (1), Péter A. – Almási, Császár (1), LUUSANIEMI 1 – Madácsi (1), Tiainen, Jakimcsuk – Ambrus, Németh K., Rétfalvi
Edző: Kasper Vuorinen
DAB: BACASHIHUA
Kovács B. Z. (1), Pozsár – Jakabfy, VUORIJäRVI 1 – Dósa, Lencsés – Gebei B., Szubotics
DANSEREAU 2, St. Pierre (1), SZAPPANOS (2) – Azari, Mazurek, Turcotte 1 – Németh P., Pihlqvist (1), Török (1) – Gebei G., Odnoga, Pinczés O.
Edző: Leo Gudas
Kiállítások: 16, ill. 12 perc
Kapura lövések: 46–39
MESTERMÉRLEG
Kasper Vuorinen:
– Az első harmadra büszke vagyok, a második átlagosan sikerült, de rendben volt a játékunk, voltak helyzeteink, a végén be is találtunk, aztán a harmadik kezdetén biztos voltam benne, hogy meglesz a negyedik gólunk is, olyan erősen kezdtünk. Utána oda-vissza játékká alakult a meccs, ekkor nagy hibákat követtünk el, olyanokat, amiket nem szabad. Ebből kaptunk három gólt. A hosszabbításban megvoltak a helyzeteink, de nem tudtunk élni velük, az ellenfelünk pedig igen.
Borbás Gergely másodedző: – Az első harmadban pont az ellenkezőjét csináltuk a megbeszélteknek, a hátvédek többször is hibáztak, s bár a másodikban sikerült felülkerekednünk, egy újabb hiba után megkaptuk a harmadikat is. Az utolsó szünetben felhívtuk a játékosok figyelmét, hogy az utolsó helyen állunk, nincs vesztenivalónk, csak a szív vihet győzelemre, szerencsére végre ezt láthattuk!

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. DEAC 21 11 2 2 6 78–63 +15 39
2. MAC HKB Újbuda 20 9 4 3 4 84–55 +29 38
3. FTC-Telekom 20 8 5 3 4 75–66 +9 37
4. UTE 21 9 3 2 7 85–76 +9 35
5. Corona Brasov Wolves 13 9 2 2 55–26 +29 33
6. Gyergyói Hoki Klub 17 5 1 5 6 41–54 –13 22
7. Sport Club Csíkszereda 9 6 1 2 49–35 +14 19
8. Opten Vasas HC 17 5 2 10 50–62 –12 17
9. Titánok 19 2 3 3 11 49–84 –35 15
10. Dunaújvárosi Acélbikák 21 1 4 1 15 54–99 –45 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik