Erste Liga: Kóger Dániel remekelt, a Brassó kitömte a Ferencvárost

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.06. 16:38
Rendkívül sima győzelmet arattak a brassóiak (Fotó: Dömötör Csaba)
A Ferencváros 4–0-ra kikapott hazai pályán a Corona Brasovtól a jégkorong Erste Liga döntőjének második mérkőzésén.

 

Vélhetően dolgozott még az eufória a brassói hokisokban (mint ismert, a Corona háromgólos Fradi-előnyt ledolgozva nyerte meg az első meccset), egy biztos: Dave MacQueen tanítványai brutális dominanciával játszottak a Tüskecsarnokban, ahol szinte minden statisztikai mutatóban a magyar bajnok fölé nőttek, s alaposan megdolgoztatták a ferencvárosi kaput őrző Arany Gergelyt. Az első harmad derekán már ő sem tudott segíteni, Kóger Dániel passzából Connor Sills volt eredményes.

A második harmadban sokáig nem született gól, de a játékrész végén egyenesen kettő is: Judd Blackwater duplázott, először Sills, másodszor pedig Kóger és Zagidullin előkészítéséből. A záró felvonásban a becsületgólért hajtottak a hazaiak, de Dubeau-nak ezen a meccsen nem lehetett gólt lőni, ellenben a Corona tarsolyában még akadt egy gól – a végig jól játszó, két gól előkészítésében résztvevő Kóger saját maga is bevette Arany Gergely kapuját.

A végén több játékosnál is elszakadt a cérna, de a komolyabb tömegjelenet szerencsére elmaradt, s ennek az eredményre sem volt már hatása. A Brassó tehát magabiztosan húzta be a finálé második meccsét, így akár hazai pályán is megszerezheti története első Erste Liga-elsőségét.

„Lehet, hogy kívülről úgy tűnt, nagy a különbség a két együttes között, de ha ezt elhisszük, az veszélyes, hiszen nagyon jó csapat a Fradi, ha kicsit is felengedünk, képes kihasználni a figyelmetlenségeinket. Hatvan percig kell hokizni, cseréről cserére koncentrálni, hiszen még mindig lehet ez egy hosszú széria. Örülünk a két sikernek, de otthon is nyerni szeretnénk” – mondta a mérkőzés után Kóger Dániel.

 

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 2. mérkőzés
FTC-TELEKOM–CORONA BRASOV (romániai) 0–4 (0–1, 0–2, 0–1)
Tüskecsarnok, 1350 néző. V: Korbuly, Mach, Kis-Király, Kovács P.
FTC: Arany – Seregély Máté, Crespi / Borsos, Hrabal / Marva, Kärmeniemi / Banga, Haranghy – Nemec, Kestilä, LaPorte / Turbucz, A. Brady, Németh A. / Galajda, Nagy G., Tóth Gergő / Turcotte, Bán, Farkas S. Edző: Fodor Szabolcs
BRASSÓ: DUBEAU – Piché (1), O. Williams / Boriszenko (1), Lowney / Bors, Holwell – KÓGER D. 1 (2), SILLS 1 (1), BLACKWATER 2 / Valchar, Cornet, Van Wormer / Szabó K., Gliga, Zagidullin (1) / R. Vasile, Rokaly-Boldizsár. Edző: Dave MacQueen
Kapura lövések: 15–38
Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 3/1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Brassó javára
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs: – A játék minden elemében jobb volt a Brassó, agresszívabbak, erősebbek, fegyelmezettebbek voltak a vendégek, ráadásul emberelőnyös gólt is szereztek, amire mi képtelenek voltunk. Macska-egér harc volt. Rutinos, jó játékosaik vannak, akik ilyen kiélezett helyzetben nagyszerűen teljesítenek. Meg kell találnunk az ellenszert. A nyomás innentől kezdve rajtuk van, mert előnyben vannak, és hazai pályán kell nyerniük legközelebb.
Strenk Hunor (másodedző): – Az volt a célunk, hogy a két mérkőzés közül legalább az egyiket megnyerjük a Tüskecsarnokban. A pénteki siker óriási önbizalmat adott nekünk, hogy háromgólos hátrányból visszajöttünk. Tetemes előnyben vagyunk, de fontos, hogy a következő hazai meccsen is jól teljesítsünk, sok mindenen azonban nem kell változtatnunk.

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
7 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
7 órája

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
20 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
22 órája

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
Tegnap, 11:18

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
Tegnap, 10:20

Hydro Fehérvár–Ferencváros döntőt rendeznek a jégkorong Magyar Kupában

Jégkorong
2026.01.31. 19:20
Ezek is érdekelhetik