Jégkorong: indul a Dunaújváros

MTI MTIMTI MTI
2006.07.24. 14:32
Címkék
Hétfői bejelentés szerint megalakult a Dunaújvárosi Jégkorong Kft., amely a jövőben működtetni fogja a város csapatát.
Az együttes szereplésének feltételeit korábban biztosító DAC Jégkorong Kft. június elején közölte, hogy a továbbiakban nem tudja állni a költségeket, ezzel pedig veszélybe került a dunaújvárosi felnőtt jégkorongsport léte. Az akkori bejelentést követően 12 játékos hagyta el a klubot, így a DAC-Invitel "maradéka", illetve a Dunaferr junior bajnok játékosai alkotják majd az új csapatot.

Az újonnan alakult kft-nek egy magánszemély - Azari Zsolt -, illetve egy walesi-magyar sportmenedzser cég - a Celtic Hungarian Kft. - a tulajdonosa. A játékosokkal kedden kezdődnek meg a tárgyalások a szerződésekről. Az elképzelések szerint három külföldi jégkorongozóval erősítik majd meg a csapatot. A vezetőedzői feladatokat a szlovák Vladimir Matejov látja el. A felkészülést augusztus 7-én kezdi meg az együttes.

Korábban felmerült, hogy a magyar junior válogatott - amelynek gerincét éppen a dunaferres fiatalok adják - indul dunaújvárosi székhellyel a bajnokságban, a kedvező fordulattal azonban megoldódni látszik a helyzet.
Legfrissebb hírek

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
4 perce

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
9 perce

„Rendkívül mérges vagyok!” – a csehek edzője a Ferencváros elleni vereségről

Európa-liga
10 perce

„Úgy gondolom, jól irányítottam a védelmet” – Radnóti Dániel a Plzen elleni győzelemről

Európa-liga
20 perce

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
21 perce

Markgráf és Németh is a pályán volt, a Köbenhavn egy hármassal küldte haza a Bragát

Konferencialiga
40 perce

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
48 perce

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
50 perce