NHL: talán mégis lesz szezon

2005.02.19. 10:17
Címkék
Azok után, hogy szerdán az NHL komisszáriusa, Gary Bettman a csapattulajdonosok és a játékosok közti bérvita miatt hivatalosan bejelentette, hogy idén elmarad az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság, a felek megijedtek attól, mit is csináltak, és jobb belátásra látszanak térni.Bár korábban azt mondták, nincs tárgyalnivalójuk, és nem engednek saját álláspontjukból (a Liga 42, a játékosok 49 millió dolláros fizetési sapkához ragaszkodnak), szombaton az NHL indítványára újra asztalhoz ülnek a felek, és megpróbálnak a fenti számadatok alapján valamiféle kompromisszumot kötni valahol 45 millió dollár környékén.A korábbiakkal ellentétben most több, rugalmasabb javaslattal is készülnek a megbeszélésre, ráadásul csatlakozik a tárgyalókhoz többek között a legendás Wayne Gretzky (mint a Phoenix Coyotes általános menedzsere) és Mario Lemieux (mint a Pittsburgh Penguins játékosa és tulajdonosa) is. Az utóbbi napokban a színfalak mögött néhány játékos más hokisokkal, tulajdonosokkal és csapatvezetőkkel egyeztetve próbált egy mindenki által elfogadható javaslatot tető alá hozni, így van remény rá, hogy a mai megbeszélésen megegyezés születik.Ha sikerül megállapodni, a csonka idény március elején kezdődhet el. Az Európában játszó hokisoknak mindenesetre azt tanácsolták, készüljenek rá, hogy jövő héten visszatérnek NHL-csapatukhoz.Korábbi írásaink a lockoutról:Biztosan elmarad az NHL idei szezonja
Már csak a csodában bízhatunk

Az NSO ajánlja:

A Stanley-kupa és az NHL története
Amit az NHL csapatairól tudni kell

Legfrissebb hírek

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
37 perce

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
38 perce

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
51 perce

Már Los Angelesre is figyelve – kezdődik a torna-vb

Torna
59 perce

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
1 órája

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
1 órája

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
1 órája