Pannon GSM-torna: még mindig vezetünk a németek ellen

2005.02.13. 16:54
Címkék
A Budapesten zajló Pannon GSM-torna harmadik, egyben zárófordulójában a két eddig nyeretlen együttes, a házigazda magyarok és a németek mérkőznek meg, tulajdonképpen a torna harmadik helyéért. Az első játékrészt követően a mieink kerültek közelebb a dobogó harmadik fokához, ugyanis 1-0-ra vezetnek, Ocskay révén. Aztán jól is folytatódott, már a mi szemszögünkből nézve. Az ötödik percben Palkovics a kapu mögött elcsúszott, inkább kitolta a harmadvonalnál helyezkedő Kangyal elé a pakkot, mintsem passzolta. A magyar kapitány kapásból rászúrta, rosszul eltalált, fáradt lövése elhalt volna a német kapusnál, de a kapu előtt helyezkedő német védő, csatárokat meghazudtoló, leheletfinom mozdulattal a bal alsóba csúsztatta a korongot. A németek azonban emberelőnyből szépítettek, majd ki is egyenlítettek, de Palkovics góljával ismét egygólos magyar előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

Pannnon GSM-torna, harmadik forduló:
Magyarország-Németország 3-2 (1-0, 2-2) - a második harmad után
Legfrissebb hírek

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
9 perce

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
23 perce

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
30 perce

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
47 perce

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
1 órája

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
1 órája

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
1 órája

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
1 órája