Aligha lesz NHL-idény

2005.02.11. 21:12
Címkék
Nem sikerült megegyezniük az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) egymással bérvitában álló klubtulajdonosoknak, illetve a játékosoknak, így szinte biztosra vehető, hogy teljes egészében törlik a 2004-2005-ös idényt.
Gary Bettman, a tengerentúli liga első számú vezetője szerdán úgy nyilatkozott, hogy a hét végéig meg kell állapodniuk a feleknek, különben nem lehet elkezdeni a bajnokságot - ehhez képest csütörtökön sem sikerült megegyezni a feltételekben.

A helyzetet tovább rontja, hogy a több mint háromórás tanácskozás után mindkét részről úgy vélekedtek, nincs miről tovább tárgyalni, mert nem maradt esély az álláspontok közeledésére.

"A játékosok szervezete semmiben sem volt hajlandó engedni, ezért nincs miről tárgyalni. Újabb egyeztetést nem kezdeményezünk, így az idény biztosan elmarad - hacsak ők meg nem keresnek minket" - mondta Bill Daly, a liga vezető jogásza. "Mi biztosan nem emeljük fel a telefont. Végeztünk" - reagált Ted Saskin, az érdekvédelmi szervezet első embere.

Eddig 378 olyan jégkorongozó érkezett a különböző európai bajnokságokba, akik az előző idényt az NHL-ben töltötték - így például a Ferencvároshoz igazoló Rob Niedermayer.
Legfrissebb hírek

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
4 perce

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
12 perce

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
20 perce

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
59 perce

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
1 órája

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
1 órája