NHL: hétfőig megállapodás, vagy elmarad a szezon

Vágólapra másolva!
2005.02.10. 18:01
Címkék
Vagy lesz megállapodik egymással a liga és a játékosszakszervezet, vagy elmarad a teljes szezon - jelentette ki Gary Bettman, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) elnöke. Ez az első alkalom, hogy az NHL első számú vezetője határidőt adott a megegyezésre. Ha tehát a hét végéig nincs új kollektív szerződés, az észak-amerikai profi sportágak történetében első alkalommal marad el egy teljes bajnoki idény.

Az NHL (csapattulajdonosok) és az NHLPA (játékosok) között szerdán Torontóban zárt ajtók mögött folytatódtak a tárgyalások. A fő törésvonal a fizetési sapka bevezetésének kérdése mentén húzódik. Az NHL azt szeretné elérni, hogy a játékosok fizetése a bevételek függvénye is legyen, míg a jégkorongozók szervezete erről korábban hallani sem akart.

Gary Bettman hangsúlyozta: nem szívesen állította fel a hétfői határidőt, de nem volt más lehetősége. A kollektív szerződés megkötése pedig meglátása szerint elengedhetetlen az NHL túléléséhez.

"Ez egy nagyon nehéz, sok csalódással és frusztrációval járó folyamat, és ismét csak sajnálni tudjuk, hogy végig kell mennünk ezen az úton. Azonban nincs más választásunk" - mondta.

Gary Bettman ligalenök és Bob Daly, az NHL vezető jogtanácsosa szerdán együtt ebédelt Bob Goodenowval, a játékosunió ügyvezető igazgatójával és Ted Saskin főigazgatóval, de konkrét szóbeli megállapodás nem született.

Az úgynevezett lockout (kollektív szerződés hiányában a játékosok nem tagjai a ligának),. és az ebből adódó bajnoki szünet idestova 148 napja tart. Amennyiben mégis megszületik a megoldás, akkor az idei alapszakaszban 28 mérkőzést rendeznek meg, a rájátszásba pedig 16 csapat jut be.
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
4 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
7 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
8 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
9 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
10 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
10 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
10 órája
Ezek is érdekelhetik