Kezdődik a világszínvonalú hokishow

SEBASTIAN TAMÁS, AMLER ZOLTÁNSEBASTIAN TAMÁS, AMLER ZOLTÁN
2005.02.10. 22:50
Címkék
Kapkodjuk a fejünket: hol Kontinentális Kupa-négyesdöntő Dinamo Moszkvástul meg Zólyomostul, hol Pannon GSM-szupertorna Kanadástul, Szlovákiástul.

Pörögnek az események. A Hotel Stadionban rengeteg az újságíró a sajtótájékoztatón a nagy esemény előtt. Már megint ott tartunk, hogy azt kell mondanunk: ilyen még nem volt Magyarországon. Most éppenséggel három A-csoportos válogatott teszi tiszteletét Budapesten, mert kérem nem szégyen ám már a nagyoknak sem összeállni ezzel a magyar gárdával. Sőt. Minden évre (legalább) egy bravúrral kovácsoljuk picinyke, de egyre növekvő hírnevünket. Egyik évben szlovák szégyen (4-2 Magyarország javára 2003 novemberében), másik évben kanadai csodálkozás (5-4-es szoros juharleveles győzelem 2004 februárjában).

Maximális fordulaton hatvan percen át

Ahogy a Volánnak is a Kontinentális Kupa négyesdöntőjében, úgy a válogatottnak is hihetetlenül nehéz dolga lesz a három ellenfelével szemben. Egy kicsit erőn felüli feladat, de legalább fel lehet nőni hozzá. Pat Cortinának, a magyar válogatott szövetségi kapitányának már megint ki kell találnia valamit.

- Három hihetetlenül erős, világklasszis csapat vesz részt a tornán, és egy olyan együttes, amely hamarosan szeretne nagyon jó lenni - kezd bele az értékelésbe Cortina. - Ugye nem kell mondanom, ezek közül mi melyik csapat vagyunk. Szóval, teher nélkül, felszabadultan játszhatunk, nem vár el tőlünk senki egy győzelmet sem. A cél az, hogy megmutassuk a nagyoknak, mit tudunk, és hogy Magyarországon is egyre jobban értenek ehhez a sportághoz.

- Mire lehet ez elég?
- Soha nem az eredményt tartom fontosnak, hanem a mutatott játékot, pláne egy ilyen bemutató jellegű tornán. A magyar csapat feladata most az, hogy hatvan percen át kihozza magából a maximumot. Többször bebizonyítottuk, fel tudjuk venni a versenyt a világ legjobbjaival is, de egyelőre az a gond, hogy csak egy-két harmad erejéig. Akkor lesz igazán jó a nemzeti csapat, ha hatvan percen keresztül képes lesz összpontosítani. A mostani ellenfeleink névsorát böngészgetve, bizony szükségünk is lenne hatvanperces maximumra…

Szavazás

Mire jutunk a hoki Pannon GSM tornán?

---- - A Kontinentális Kupa négyesdöntője előtt arról álmodott, hogy a Volán egy győzelemmel és egy döntetlennel lepi meg a világot, és kis híján be is jött, hiszen a Milanót legyőzték, a Zólyom ellen meg az utolsó percig rohamoztak az egyenlítésért. Most miről álmodik?
- Néhány hete még azt mondtam volna, nem adhatom alább a válogatottal sem, egy győzelemmel és egy döntetlennel én volnék a legboldogabb edző a világon, persze egy dolog az álmodozás, s más a realitás. Azóta kihirdették a kereteket, és hát… nagyon jók ezek a gárdák. Három szoros mérkőzéssel, tisztes helytállással, küzdelemmel már elégedett volnék. A kanadaiak villámgyorsak, a szlovákok Országhgal és Satannal érkeznek, mást nem is kell mondani róluk, a német csapat is kemény dió. Annak is örülnünk kell, ha megszorongatunk, meglepünk egy-egy ellenfelet.
- Milyen formában van az együttes?
- Keményen edzettek, készültek a fiúk, és meg kell mondanom, tetszik, ahogyan fokozatosan öszszeálltak a sorok. Két sérültünk van, Szélig Viktor és Kovács Csaba, a többiek alig várják már a nagy eseményt. Remélem jól látom, hogy sokat fejlődtünk taktikailag is.

Egyszerre két kapussal több esélyünk lenne

- A stavangeri olimpiai előselejtező előtt arról faggattam, minek örülne jobban, egy olimpiai selejtező második fordulójának, most már tudjuk, Svájc, Japán és Dánia ellen, vagy ennek a szupertornának. Akkor azt mondta, mindegy melyik három erős ellenfél ellen készülünk az áprilisi divízió-1-es debreceni világbajnokságra. Most mi a véleménye?
- Szakmailag többet ért volna a selejtezőn, tétmeccsekkel készülni az évad legfontosabb versenyére, a világbajnokságra. De az biztos, hogy elképesztő az érdeklődés a torna iránt, persze tudjuk, hogy ez elsősorban a kanadaiaknak, szlovákoknak szól, de azért egy kicsit nekünk is. A selejtezőre meg szép csendben surrantunk volna ki, vagyis ez a Pannon GSM-torna a hoki népszerűsítése szempontjából sokkal nagyobbat szól. Szóval, mindennek megvan az előnye és a hátránya is.
- Ki lesz a válogatott első számú kapusa ezen a hétvégén?
- Döntöttem. Vagy Budai Krisztián vagy Szuper Levente. De félretéve a tréfát, nem tudom még, ki áll majd a kapuban a Kanada elleni nyitómeccsünkön, azt viszont remélem, hogy csak egyiküket kell használnom, vagyis nem lesz szükség cserére. És nagyon sajnálom, hogy nem védhetnek mindketten egyszerre. Akkor több esélyünk lenne…
KANADA
mezsz.névposztszül. idômagasság/súlyklubNHL-múlt
1HIRSCH, Coreyk1972. 08. 10.175/83Kassel Huskiesigen
30PASSMORE, Stevek1973. 01. 29.175/83Adler Mannheimigen
2DELMORE, Andyv1976. 12. 20.186/87Adler Mannheimigen
3JOSEPH, Chrisv1969. 09. 10.186/98Adler Mannheimigen
5BANNISTER, Drewv1974. 04. 09.188/91Nürnberg Ice Tigersigen
6KURTZ, Justinv1977. 01. 14.183/87Krefeld Pinguineigen
8POLLOCK, Jamev1979. 06. 16.185/86Klotenigen
21VAN IMPE, Darrenv1973. 05. 18.186/89Hamburg Freezersigen
25FUREY, Kirkv1976. 01. 28.181/91Kassel Huskies–
9SCHNEIDER, Andycs1972. 03. 29.177/83Düsseldorfigen
10GREEN, Mikecs1979. 10. 20.181/87Nürnberg Ice Tigersigen
11SCHNEIDER, Ericcs1977. 09. 15.183/91Crimmitschau–
12HERPERER, Criscs1974. 20. 24.183/91Krefeld Pinguineigen
14BANHAM, Francs1975. 04. 14.185/86SaiPa–
15GARDNER, Ryancs1978. 04. 18.196/105Lugano–
16ADAMS, Bryancs1977. 03. 20.183/87Iserlohnigen
17GAINEY, Stevecs1979. 01. 26.183/85Epinaligen
18METROPOLIT, Glencs1974. 06. 25.183/85Jokerit Helsinkiigen
19LEEB, Gregcs1977. 05. 31.175/83Nürnberg Ice Tigers–
23MANELUK, Mikecs1973. 10. 01.183/87Luganoigen
24EDGERTON, Devincs1970. 06. 11.181/83Adler Mannheim–
27GORDON, Rhettcs1976. 08. 26.181/83Iserlohn–
Szövetségi kapitány: Marc Habscheid
SZLOVÁKIA
mezsz.névposztszül. idômagasság/súlyklubNHL-múlt
31STANA, Rastislavk1980. 01. 10.185/91Södertãljeigen
37KRIZAN, Karolk1980. 06. 05.177/77HKM Zvolen–
6SUCHY, Radoslavv1976. 04. 07.188/90Tatravagónka Popradigen
7STRBÁK, Martinv1975. 01. 15.190/93CSZKA Moszkvaigen
11SMREK, Peterv1979. 02. 16.183/97Grizzly Adams Wolfsburgigen
12HUDEC, Stanislavv1982. 06. 03.184/88HC Vítkovice–
17PODHRADSKY, Peterv1979. 12. 10.187/92L. Mikulás–
22STEHLIK, Richardv1984. 06. 22.196/102Dukla Trencín–
38STAROSTA, Tomásv1981. 05. 20.182/89Nyizsnyekamszk–
74CIERNY, Ladislavv1974. 11. 03.184/83HKM Zvolen–
10CIERNIK, Ivancs1977. 10. 30.183/89Wolfsburgigen
15STÜMPEL, Jozefcs1972. 07. 20.187/102Slavia Prahaigen
16ORSZÁGH, Vladimírcs1977. 05. 24.180/88HKM Zvolenigen
18SATAN, Miroslavcs1974. 10. 22.185/88Slovan Bratislavaigen
19PAVLIKOVSKY, Rastislavcs1977. 03. 02.180/90Mora IK–
21PETROVICKY, Robertcs1973. 10. 26.178/78Zürich SC Lions–
23BARTECKO, Luboscs1976. 07. 14.183/91Dinamo Moszkvaigen
27NAGY, Ladislavcs1979. 06. 01.178/88Mora IKigen
29RADIVOJEVIC, Brankocs1980. 11. 24.187/95Luleaigen
30KUKUMBERG, Romancs1980. 04. 08.185/89Nyizsnyekamszk–
33PUCHER, Petercs1974. 08. 12.185/95HC Znojmo–
81HOSSA, Marcelcs1981. 10. 12.183/86Mora IKigen
Szövetségi kapitány: Frantisek Hossa
NÉMETORSZÁG
mezsz.névposztszül. idômagasság/súlyklubNHL-múlt
1JONAS, Oliverk1979. 05. 14.184/82Eisbären Berlin–
37KÖLZIG, Olafk1970. 04. 06.190/101Eisbären Berlinigen
40JUNG, Alexanderk1978. 08. 01.185/78DEG Metro Stars–
5LEASK, Robertv1971. 06. 09.188/85Eisbären Berlin–
15SCHAUER, Stefanv1983. 01. 12.180/80Hamburg Freezers–
25BAKOS, Michaelv1979. 03. 02.190/94Adler Mannheim–
28KÖPPCHEN, Patrickv1980. 06. 21.180/91Hannover Scorpions–
31RENZ, Andreasv1977. 06. 12.183/94Kölner Haine–
56WRIGHT, Shaynev1975. 06. 30.183/94Krefeld Pinguine–
58KOPITZ, Lassev1980. 05. 21.190/87Nürnberg Ice Tigers–
76RETZER, Stephanv1976. 10. 11.182/87Kassel Huskies–
11FELSKI, Svencs1974. 11. 18.180/78Eisbären Berlin–
17HECHT, Jochencs1977. 06. 21.185/87Adler Mannheimigen
18MONDT, Nikolauscs1978. 08. 09.183/86ERC Ingolstadt–
19STURM, Marcocs1978. 09. 08.181/86Ingolstadt Pantherigen
21USTORF, Stefancs1974. 01. 03.186/88Eisbären Berlinigen
26KREUTZER, Danielcs1979. 10. 23.175/89DEG Metro Stars–
29BARTA, Alexandercs1983. 02. 02.180/85Eisbären Berlin–
34LEWANDOWSKI, Eduardcs1980. 05. 03.187/94Kölner Haie–
54FURCHNER, Sebastiancs1982. 05. 03.174/84Kölner Haie–
61HACKERT, Michaelcs1981. 06. 21.183/85Frankfurt Lions–
71KINK, Marcuscs1985. 01. 13.185/86Adler Mannheim–
72FICAL, Petrcs1977. 09. 23.178/82Nürnberg Ice Tigers–
82GRYGIEL, Adriancs1983. 09. 13.180/88Krefeld Pinguine–
Szövetségi kapitány: Greg Poss
MAGYARORSZÁG
mezsz.névposztszül. idômagasság/súlyklubNHL-múlt
1BUDAI Krisztiánk1979. 07. 22.182/87Alba Volán-FeVita–
29BERNEI Gergelyk1976. 02. 19.176/76UTE–
31SZUPER Leventek1980. 11. 07.180/85DAC-Invitel–
3SVASZNEK Bencev1975. 07. 25.186/92Alba Volán-FeVita–
4HORVÁTH Andrásv1976. 04. 08.188/107DAC-Invitel–
6TOKAJI Viktorv1977. 01. 11.181/81DAC-Invitel–
8TÔKÉSI Lajosv1975. 10. 23.181/84Alba Volán-FeVita–
12LENCSÉS Tamásv1979. 11. 05.189/87DAC-Invitel–
18SZUNA Rolandv1980. 01. 17.192/84Alba Volán-FeVita–
23SZÉKELY MÁDAI Lászlóv1983. 09. 21.178/80Ferencváros–
25KANGYAL Balázsv1969. 07. 24.185/85Alba Volán-FeVita–
27SILLE Tamásv1969. 11. 23.177/88Alba Volán-FeVita–
7BORBÁS Gergelycs1982. 02. 25.183/84Alba Volán-FeVita–
9ERDÔSI Pétercs1976. 05. 25.185/82DAC-Invitel–
10VAS Mártoncs1980. 03. 02.189/85DAC-Invitel–
11LADÁNYI Balázscs1976. 01. 06.178/88DAC-Invitel–
13GRÖSCHL Tamáscs1980. 08. 21.189/94Alba Volán-FeVita–
14KISS Gáborcs1980. 05. 14.175/84Alba Volán-FeVita–
15MAJOROSS Gergelycs1979. 05. 19.178/85Alba Volán-FeVita–
19OCSKAY Gáborcs1975. 09. 11.181/86Alba Volán-FeVita–
20FEKETE Dánielcs1982. 02. 22.178/80Grazer 99ers–
21VAS Jánoscs1984. 01. 29.187/84Halmstad Hammers–
22HOFFMANN Attilacs1978. 07. 05.179/83Ferencváros–
24PALKOVICS Krisztiáncs1975. 07. 10.187/92Alba Volán-FeVita–
26FODOR Szabolcscs1979. 02. 17.187/90Alba Volán-FeVita–
28PETERDI Imrecs
Legfrissebb hírek

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
5 perce

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
12 perce

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
20 perce

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
1 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
1 órája

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
1 órája