Ismét fedett pályán a Ferencváros

SZ. M.SZ. M.
2005.02.09. 23:38
Címkék
Amióta kiderült, hogy a Ferencvárosnak sikerült szerződtetnie két kanadai világsztárt, bizonyára sokakban fogalmazódott meg a kérdés: a világbajnok és kétszeres Stanley-kupa-döntős Rob Niedermayer és a hátvéd Jason Strudwick mit szól majd, ha meglátja, hogy szabad ég alatt, a Kisstadionban kell játszania. Nos, úgy tűnik, a kérdés csupán elméleti, ugyanis a ferencvárosiak visszatérnek korábbi otthonukba.
Jason Strudwick mezének száma (34) nem változik, csak a színe
Jason Strudwick mezének száma (34) nem változik, csak a színe
Jason Strudwick mezének száma (34) nem változik, csak a színe
Jason Strudwick mezének száma (34) nem változik, csak a színe
Jason Strudwick mezének száma (34) nem változik, csak a színe
Jason Strudwick mezének száma (34) nem változik, csak a színe

"Sikerült megállapodnunk az AstraZeneca Jégcsarnok vezetőivel, így a rájátszás első mérkőzésétől már ott fogadhatjuk ellenfeleinket, és ott is edzünk majd - újságolta Hudák János szakosztály-igazgató. - Ez egyben azt is jelenti, hogy a következő hazai meccsünket február huszonkettedikén már ott játsszuk le, mégpedig a másik fővárosi csapat, az Újpest ellen."

A Ferencváros hátralévô mérkôzései a Borsodi Liga rájátszásában:
Február 16.: DAC-Invitel–Ferencváros
Február 20.: Alba Volán-FeVita–Ferencváros
Február 22.: Ferencváros–UTE
Február 25.: Ferencváros–Alba Volán-FeVita
Március 1.: Ferencváros–DAC-Invitel
Március 4.: UTE–Ferencváros
Ezt követôen a 3. helyért három vagy a bajnoki címért négy gyôzelemig tartó párharc következik
Hudák Jánostól azt is megtudtuk, hogy a két játékos szombaton délután a Malév torontói járatával érkezik Budapestre, s hogy Niedermayernek a 44-es, Strudwicknak pedig a 34-es mezt adják, mert az NHL-ben is ezzel a számmal játszottak. A bemutatkozásukra azonban néhány napot még várni kell, ugyanis a Ferencváros következő mérkőzését jövő szerdán játssza majd Dunaújvárosban, a két világsztárnak addig lesz ideje akklimatizálódni. A szabadidejüket kihasználva talán már a Papp László Sportaréna nézőterén is feltűnnek majd a hét végén, mert bár nem kerültek be a Pannon GSM-tornán pályára lépő kanadai válogatottba, vélhetően kíváncsiak lesznek társaik produkciójára a vasárnap esti Kanada-Szlovákia összecsapáson.
Legfrissebb hírek

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Képes Sport
8 perce

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
38 perce

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
1 órája

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
1 órája

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
2 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2 órája