A legendás Glen Sather Budapestre látogat

2005.01.14. 22:43
Címkék
Illusztris vendége lesz a február 11. és 13. között a budapesti Papp László Sportarénában rendezendő, a magyar, a kanadai, a szlovák és a német válogatott részvételével zajló jégkorongtornának: a sportág egyik halhatatlan alakja, a Hírességek Csarnokába beválasztott, szakvezetőként ötszörös Stanley-kupa-győztes Glen Sather látogat el a Pannon GSM-kupára.
A 61 éves kanadai szakember jelenleg az észak-amerikai profiligában (NHL) szereplő New York Rangers elnök-vezérigazgatója, és feleségével érkezik majd a rangos eseményre.Sather maga is játszott az NHL-ben, a Boston Bruins, a Pittsburgh Penguins, a New York Rangers, a St. Louis Blues, a Montreal Canadiens és a Minnesota North Stars alkalmazottja volt 1966 és 1977 között, szélsőként 658 mérkőzésen 80 gólt szerzett és 113 gólpasszt adott, emellett 724 perc kiállítást kapott. Ezt követően edzőnek állt, majd az Edmonton Oilers irányítását bízták rá, ahol később elnökként és szakmai igazgatóként is dolgozott. Vele a kanadai gárda 1984-ben, 1985-ben, 1987-ben, 1988-ban és 1990-ben Stanley-kupát nyert. Ebben az időszakban olyan világsztárok szerepeltek a csapatban, mint a legendás Wayne Gretzky, Mark Messier, Jari Kurri vagy Esa Tikkanen. 2000-ben elhagyta az Oilerst, és a New York Rangers elnök-vezérigazgatója lett, majd rövid időre a vezetőedzői teendőket is ellátta az utóbbi években csúfosan szereplő klubnál. A kanadai válogatottat az 1994-es világbajnokságon és az 1996-os Világkupán irányította, előbbin arany-, utóbbin pedig ezüstérmes lett a juharleveles csapat.A Pannon GSM-kupa iránt nemcsak Magyarországon - bár még négy hét van a rajtig, máris 5500 jegyet vásároltak, s az öszszesen hat mérkőzésre szóló bérletekből dupla annyi fogyott, mint a csak a magyar találkozókra szólókból hanem a tengerentúlon is nagy az érdeklődés, hiszen várhatóan több tucat NHL-es sztár lép pályára. Nem csoda, hogy a kanadai televízió valószínűleg élőben sugározza az összecsapásokat.
Legfrissebb hírek

Colley egy percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Újpesten

Labdarúgó NB I
6 perce

Izomfájdalomra és regenerációra is hasznos lehet a hengerezés

Csupasport
10 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
21 perce

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
28 perce

Superliga: idegenben ikszelt a Petrolullal a Sepsi OSK

Minden más foci
29 perce

Triatlon: Katona Korinna ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes

Utánpótlássport
34 perce

Férfi röplabda: miskolci sikerrel kezdett a bajnok

Röplabda
36 perce

Bernal kiállításáig volt partiban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
48 perce