A Hátsó füves utazó fotókiállítás a szécsényi kastélyba ért

A szécsényi Forgách–Lipthay-kastélyba, az MNM–Kubinyi Ferenc Múzeumba költözött az utazó Hátsó füves-fotókiállítás, a 2015-ben kezdett országjáró sorozat képi összegzése.

Az eredetileg a Nemzeti Sportban megjelent fényképek tíz kiváló fotóriporter – Balogh László, Földi Imre, Korponai Tamás, Mirkó István, Móricz-Sabján Simon, Reviczky Zsolt, Szabó Miklós, Török Attila, Tumbász Hédi, Veres Viktor – alkotásai, a Szécsényben megtekinthető fotótárlat a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban látogatható Hátsó füves-anyakiállítás kivonatolt változata, kiegészítve Jászberényi Pál környékbeli gyűjtésével.

A házigazda Limbacher Gábor múzeumigazgató a jelenkutatás néprajzi gyakorlatának példájaként emlegette a Szabó Miklós kurátor kezelésében megvalósult fotókiállítást, majd személyes meghatározó ifjúkori futballemlékeként bejátszotta az 1973-as Újpesti Dózsa–Juventus BEK-mérkőzés összefoglalóját. Jusztin Ferenc 77 éves szenior magyar bajnok hosszútávfutó köszöntőjében a helybeli pezsgő utánpótlásfutballra hívta fel a figyelmet, Balla Mihály országgyűlési képviselő pedig a hrabali világgal hozta párhuzamba a falusi futballélet változásait dokumentáló képeket. A szécsényi szenior örömtánckör asszonyainak energikus bemutatója után Sisa Tibor, a korábban Szécsényben futballozó, edzősködő és tanító szakember mondott gyújtó hangú beszédet, amelyben figyelmeztetett: hiába szűnt meg az elmúlt bő két évtizedben több mint ötszáz falusi csapat, a futballélet piramisának alapját, az amatőr labdarúgást nem szabad elengedni.

„Jean Piaget pszichológus-filozófus világított rá arra, hogy a kognitív képességek alapja a motorikus képesség. Egyszerűbben szólva: aki nem mozog, az hülye marad– kezdte gondolatmenetét a 61 éves edző, egyetemi oktató.– Hoztam magammal két fényképet. Májusban készítettem a felvételeket Izraelben, az U17-es Európa-bajnokságon. Egy kisfiút látunk az elsőn, aki egy játszótér kőpadkáján üldögél egyedül, előregörnyedve, Italia feliratú melegítőben. Valószínűleg szereti a focit. A játszótér üres. A gyerek mellett macska várja türelmesen, hogy játsszanak vele, a kőpad oldalában futball-labda pihen. A következő képen az is kiderül, mivel van elfoglalva a fiú: ott a telefon a kezében. Mondhatjuk erre, hogy változott a világ, nekünk is változni kell. Mi reggeltől estig futballoztunk, a fiatal generációban sok esetben nincs meg ez a szenvedély. Ez van, tanár út, tessék elfogadni – vethetnék a szememre, én mégis azt mondom, nem szabad ebbe beletörődni, mert a focihoz egy tényező hiányzik: a belső motiváció. A függőség. Függőséget kell kialakítani. És sajnos az kevés, hogy havonta egyszer fellökdösik a gyereket a csapatbuszra, hogy egy Snickersért focizzon a Bozsik-tornán. Ennél sokkal több kell. Legyenek meccsek nap mint nap az iskolában, a nulladik órában, a nagyszünetben, így alakulhat ki a függőség. És ez nem csak a futball érdeke. A labdarúgás maga az élet, megtanít arra, hogy kell viselkedni a mindennapokban, mit jelentenek a szabályok, mennyit ér a közösség ereje.”