Vb 2010: Kaká edzett, készen állhat a brazilok első mérkőzésére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.26. 10:08
Túl van az első edzésén a világbajnokságra készülő brazil labdarúgó-válogatottban a kisebb sérüléséből lábadozó Kaká.

A Real Madrid középpályása – akinek a combközelítő izmával volt gondja a bal lábában – a kedd délelőtti tréningen még nem vett részt, a délutániba viszont már bekapcsolódott Curitibában. Aktivizálódása azt jelzi, hogy készen állhat csapata első, június 15-i mérkőzésére.

A brazil együttes játékosai és vezetői szerdán Brazíliavárosba utaznak, hogy találkozzanak Luiz Inácio Lula da Silva köztársasági elnökkel, majd elrepülnek Dél-Afrikába. Felkészülési találkozókat már a vb helyszínén játszanak, június 2-án Tanzánia, 7-én pedig Zimbabwe alakulatával.

A vb egyik aranyesélyese a Koreai NDK, Elefántcsontpart és Portugália válogatottjával csap össze a G-csoportban a június 11-én kezdődő tornán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik