Vb 2022: Lloris üzent Kane-nek a kihagyott büntető után

Vágólapra másolva!
2022.12.13. 14:31
null
Hugo Lloris nehezen találta a megfelelő szavakat, amikor klubtársának, Harry Kane-nek üzent (Fotó: Getty Images)
Hugo Lloris, a címvédő francia labdarúgó-válogatott és a Tottenham Hotspur kapusa SMS-t küldött klubtársának, Harry Kane-nek, miután utóbbi a második büntetőjét kihagyta, s az angolok 2–1-es vereséggel búcsúztak a két csapat szombati negyeddöntője után a katari világbajnokságtól.

Lloris a franciák csapatkapitányaként természetesen osztozott társai örömében, amiért Kane kihagyta a tizenegyest a meccs hajrájában, később azonban felvette a kapcsolatot a támadóval, akivel közel tíz éve együtt szerepel az észak-londoniaknál, s aki láthatóan el volt keseredve a lefújás után.

„Nehéz időszak ez az angol válogatottnak és Harrynek” – mondta kedden a 35 esztendős Lloris. „Ennél többet nem is kell mondanom. A mérkőzés után üzenetet váltottunk. Nem volt könnyű megtalálni a megfelelő szavakat. Szüksége volt egy kis időre, hogy feldolgozza a történteket.”

Lloris hozzátette: szerinte Kane büszke lehet arra, amit a válogatottért tett, és biztos abban, hogy túljut ezen a fiaskón.

A két játékos december 26-án, a Brentford elleni bajnokin már ismét együtt lép pályára a Tottenhamben.

„A futball történetében jó néhány topjátékos hagyott ki büntetőt, így Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is. Kétségem sincs afelől, hogy Harry összeszedi magát, és a jövőben is segít a Tottenhamnek, valamint a nemzeti csapatának sikereket elérni” – tette hozzá Lloris, aki a franciák szerdai, Marokkó elleni vb-elődöntőjére készül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik