Liverpool: Van Dijk döntött, nem játszik az Európa-bajnokságon

Vágólapra másolva!
2021.05.12. 12:36
null
Van Dijk (jobbra) kihagyja az Eb-t (Fotó: AFP)
Virgil van Dijk, az angol élvonalbeli Liverpool holland válogatott labdarúgója a klub hivatalos honlapjának adott interjúban bejelentette, nem vesz részt a nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.

 

 

A júliusban a 30. életévét betöltő hátvéd októberben keresztszalag-szakadást szenvedett. Bár a kiváló futballista felépülése jól halad, úgy döntött, inkább a következő idény kezdetére szeretne fókuszálni, ezért kihagyja az Eb-t.

„Hét hónapja sérültem meg, hosszú út áll mögöttem
– idézi a liverpoolfc.com Van Dijkot. Döntenem kellett az Eb-részvételről. Úgy érzem, a jó döntés az, hogy nem játszok a tornán. Természetesen szomorú vagyok, hogy nem vezethetem a hazámat az Eb-n, de meg kell barátkoznunk a helyzettel.”

Van Dijk 2015-ben mutatkozott be a nemzeti együttesben, 2018 óta ő a holland válogatott csapatkapitánya. A Liverpool játékosa még nem játszott Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon. Az oranje a 2016-os Eb-re és a 2018-as vb-re nem jutott ki.

Hollandia az idei Eb-n Ukrajnával, Ausztriával és Észak-Macedóniával küzd meg a csoportkörben. Mindhárom csoportmeccsét hazai pályán, az amszterdami Johan Cruyff Arénában játssza.


 

 


 

Legfrissebb hírek

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
13 órája

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
Tegnap, 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57
Ezek is érdekelhetik