Euro 2012: Ukrajna bizonyította, modern állam - Janukovics

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.02. 15:38
Címkék
Viktor Janukovics ukrán elnök szerint a lengyelekkel közösen rendezett labdarúgó Európa-bajnokság legfőbb hozadéka Kijev számára az, hogy a külföldiek saját szemükkel látták, Ukrajna korszerű európai állam.
Az ukrán államfő hétfőn Kijevben, az Emomali Rahmon tádzsik elnökkel való találkozón kifejtette: a kontinensviadal során a világ legkülönbözőbb pontjairól érkező szurkolók az ukránok részéről pozitív hozzáállást tapasztalhattak, s láthatták, hogy Ukrajnában nagyon jóindulatú emberek élnek – adta hírül az Unian hírügynökség. Janukovics elmondta: az Eb ukrajnai lebonyolításának gazdasági hozadékát jelenleg még nem lehet megbecsülni, azonban már most egyértelműen kijelenthető, hogy a rendezés a jövőnek szóló befektetés volt. A Szegodnya ukrán napilap internetes oldala hétfőn arról számolt be, hogy az Eb alatt az ukrán szállodák telítettsége mindössze 40 százalék volt, miközben mintegy hétmilliónyi utas lépett az országba, köztük kétmillió szurkoló. Az újság idézte Marten Kallent, az európai szövetség (UEFA) tornaigazgatóját, aki úgy vélte: az Ukrajnába látogató drukkerek többsége szeretne visszatérni az országba, mivel egészen más légkört tapasztalt a helyszínen, mint amit az otthoni média számára sugallt. Az ukrán városok szépek, rendezettek, a helyiek vendégszeretők, a sörök pedig olcsók – nyilatkozta a tisztségviselő. A napilap szerint a szállodák helyfoglalásai azért maradtak el a várakozásoktól, mert a tulajdonosok túl későn csökkentették az árakat. Helyettük a szurkolói zónák eladói aratták le a nyereséget a rekordmennyiségű sör- és ételeladással. Szakértők szerint rövid távon Ukrajna a rendezésből 300 millió és 1.5 milliárd közötti eurót profitálhat, miközben az Eb ukrajnai szervezéséért felelős Borisz Kolesznyikov első miniszterelnök-helyettes szerint Ukrajna 5,5 milliárd dollárt fordított az eseményre. Az újság által idézett Viktor Liszickij ismert ukrán közgazdász szerint az Eb Ukrajnának mintegy egymilliárd euró bevételt eredményezett, ami – mint vélte – kevesebb az elvártnál, de a sportesemény hozadéka mégis nagy, mert a világ láthatta, hogy Ukrajna vendégszerető, jóindulatú emberek által lakott ország. „Ukrajnának az Eb által korszerű stadionjai, gyorsvonatai, új autóútjai, európai színvonalú repülőterei vannak. Ha ezeknek a továbbiakban jó lesz a kihasználtságuk, akkor az Eb-re fordított kiadások 2-3 éven belül megtérülnek” – tette hozzá. A Glavred című ukrán hírportál úgy tudja, hogy az ukrajnai mérkőzésekből legtöbbet a repülőterek profitáltak. Az Eb során a lvivi légikikötő 50 ezer utast fogadott, ami 2-2.5-szerese a szokásos forgalomnak. A harkivi repülőtérre a torna alatt 52 ezer utas érkezett, s ez 4.5-szer több a megszokottnál. A donecki repülőtérre csaknem 68 ezer utas érkezett az adott időszakban, míg a kijevi Boriszpol repülőtér 90 ezer szurkolót fogadott.
Legfrissebb hírek

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
18 perce

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
31 perce

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
7 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
7 órája

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
8 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
8 órája

Saját élőink – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik