Euro 2012: Én is történelmet írhattam a többiekkel - Alba

2012.07.01. 23:05
Címkék
Jordi Alba, a spanyol labdarúgó-válogatott védője nagyon boldogan nyilatkozott a siker után, és elmondta, még el sem hiszi, hogy mi történt vele.

„Ez volt az első Európa-bajnokságom. A társaim már korábban történelmet írtak, és ma én is elértem ezt velük. Még el sem hiszem. Most megünnepeljük a győzelmet. Nagyszerű torna volt ez, és sikerült betalálnom. Ezekben a pillanatokban a barátaimra, a családomra és azokra az emberekre gondolok, akik segítettek” – mondta boldogan Jordi Alba, aki azt is hozzátette, örül, hogy a Barcelonánál folytathatja a pályafutását.

„Nem hittem volna, de lépésről lépésre sikerült beépülnöm a csapatba, végül annyit kaptam ettől az Eb-től, amennyit magam sem vártam.”

A balhátvéd – aki győzelmét családjának, barátainak, és minden olyan embernek ajánlotta, akik segítették őt – hazatérte után írja alá ötéves szerződését a Barcelonával, amint azt az érintett nagy eufóriájában elmondta: nagyon boldog amiatt is, hogy már sikerült megegyeznie kérőjének a Valenciával.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
4 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
5 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
5 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
5 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
5 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
5 órája