Euro 2012: Chiellini harmadik combhúzódása hat héten belül

2012.07.02. 00:04
Címkék
Giorgio Chiellini csak az első spanyol gólnál volt a pályán, az olasz válogatott hátvédjét nem sokkal ezután sérülés miatt le kellett cserélni a futball Eb döntőjében, amelyet 4–0-ra a címvédő Spanyolország nyert meg.

„Nem könnyű két nap alatt feltöltődni egy olyan intenzitású meccs után, mint amilyen a németek elleni elődöntő volt – nyilatkozta Chiellini a Rai Sportnak. – Spanyolország teljesen megérdemelten nyert, de nagy csalódás, hogy nem tudtunk olyan szinten játszani, ahogy az egymás elleni csoportmérkőzésünkön tettük. Mindenesetre senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy mindent megpróbáltunk. Keményen dolgoztunk, és így is büszkék lehetünk erre a tornára, amely jó kiindulópont a jövőre nézve.”

A Juventus védője mellett az első spanyol gólnál feltűnően könnyen húzott el Cesc Fabregas, nem sokkal később pedig le is kellett cserélni a fáradtan mozgó Chiellinit. Elmondása szerint az utóbbi hat hétben már a harmadik combhúzódást szenvedte el, mindet különböző helyen.

„A csütörtöki meccs okozta fáradtság vezetett ehhez a húzódáshoz, ez is jelzi, hogy az izmaim egyszerűen nem tudtak regenerálódni. Sokunknak ez volt pályafutásunk legfontosabb mérkőzése, és tényleg hittünk benne, hogy el tudjuk hódítani a trófeát, ám el kell ismernünk, hogy a spanyolok megérdemelten nyertek.”

„Ez egy nagy csapás. Elvesztheted a finálét, de így kikapni nagyon fáj – utalt a négygólos vereségre Leonardo Bonucci. – Ha egy másik csapat lettünk volna már a kezdést követően, nem kaptunk volna ki 4–0-ra. Talán a spanyolok akkor is nyernek, de megnehezítettük volna a dolgukat.”

„Emellett még balszerencsénk volt a sérülésekkel is, valamint azzal, hogy nem maradt már cserénk – tette hozzá a védő. – Úgy érkeztünk az Eb-re, hogy előtte 3–0-ra kikaptunk az oroszoktól, de aztán megmutattuk, hogy karakteres csapat a miénk. Talán ez hiányzott ma este, teljesen kimerültünk, mire a döntőig értünk.”

„Úgy érzem rossz megközelítéssel vágtunk bele a mérkőzésbe. Egy ilyen szintű csapatnak nem lehet teret hagyni – folytatta a Juventus játékosa. – A szünet után más mentalitással érkeztünk a pályára, de Casillas kivédte Di Natale ziccerét, majd Thiago Motta sérülése végleg padlóra küldött minket.”

„Spanyolország nyilvánvalóan a világ előtt jár egy lépéssel, és tovább kell dolgoznunk azon, hogy elérjük a szintjüket, de jó úton vagyunk. Kialakítottuk saját identitásunkat, leráztuk a catenaccio bélyegét, úgyhogy ezen az ösvényen kell folytatnunk tovább” – véli Bonucci.

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
3 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
3 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
4 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
4 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
4 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
4 órája