A „selejtezetlenek” gólig eljutottak, az álomcsapatig nem

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2012.07.03. 09:12
null
Di Natale jó teljesítményt nyújtott az Eb-n (Fotó: Reuters)
Címkék
Jó néhány futballista egyetlen Európa-bajnoki selejtezőn sem szerepelt, ám a tornára alapember lett. De megtaláltuk-e közöttük a Dieter Müller-utódot?

Amikor elkezdjük készíteni egy-egy nagy futballtorna adatbankját, bő egy évvel a viadal előtt, akkor legfőbb támaszunk a kiválasztásban az, hogy ki mennyi selejtezőn szerepelt. Természetesen mindig akadnak olyanok, akik egyetlen kvalifikációs mérkőzés nélkül válnak főszereplővé egy-egy tornán.

A labdarúgó Európa-bajnokságok idolja ebből a szempontból a nyugatnémet Dieter Müller, aki 1976-ban a jugoszlávok elleni elődöntő 79. percében állt be, vesztes állásnál, és három perc múlva fejelt egy gólt, a hosszabbításban pedig még kétszer betalált. 1977 és 1978 német gólkirálya a fináléban is gól szerzett, így Eb-aranycipős lett.

Nos, a németeknél éppen akadt egy kései utóda, Lars Bender, aki egyetlen Eb-selejtezőn sem léphetett pályára, bezzeg a tornán a csoportkörben már háromszor is; sőt, amikor kényszerből szélső védőként játszott, még egy győztes gólt is vágott.

LARS BENDER GYŐZTES GÓLT SZERZETT

Az olaszoknál rögtön a legelső mérkőzésen vezető gólt jegyzett Antonio Di Natale, a spanyolok ellen, és ha jobban koncentrál, a győztest is megszerezhette volna. Azóta többször is szerepelt, így a fináléban is. A squadra azzurra első két Eb-fellépésén a kezdő tagja volt nem kis meglepetésre a Juventus fiatal labdarúgója, Emanuele Giaccherini, igaz, egyszer sem nyújtott meggyőző teljesítményt. Mások sem, így léphetett pályára az utolsó csoporttalálkozón a jobbhátvéd Ignazio Abate és a bolognai támadómindenes, Alessandro Diamanti.

ANTONIO DI NATALE SPANYOLOK ELLENI GÓLJA

Az angoloknál Alex Oxlade-Chamberlain volt a meglepetésember, az 1993-as születésű szélső háromszor is pályára lépett, míg a Liverpool középpályása, Jordan Henderson már a keretbe kerülésével is sokakat megdöbbentett, hát még azzal, hogy rögtön a csoportnyitón, a franciák ellen kapott egy negyedórát. A franciáknál az angolokat légiósként jól ismerő Hatem Ben Arfa is pályára lépett a háromoroszlánosok ellen, de csak pár perc erejéig, a svédek ellen viszont már kezdett. Három Eb-mérkőzés jutott a francia gólkirálynak, Olivier Giroud-nak, összességében csak pár perc, egy teljes (kiesést hozó) találkozó Laurent Koscielnynek.

Robben és a holland válogatott csalódást keltett az Eb-n (Fotó: Reuters)
Robben és a holland válogatott csalódást keltett az Eb-n (Fotó: Reuters)

A legnevesebb nem selejtező a holland Arjen Robben volt, aki viszont csődöt mondott, akárcsak a sérülések miatt bekerülő két védő, Jetro Willems és Ron Vlaar. A dánoknál bezzeg a hasonló okokból a kapuba álló Stephan Andersen egyenesen parádézott, és a fiatal szélső, Tobias Mikkelsen is a dánok mindhárom mérkőzésén pályára lépett. A görögöknél Konsztantinosz Halkiasz nem járt hasonló cipőben, mint Andersen, a védő Joszif Holevaszról, valamint a középpályás Kosztasz Fortuniszról is ugyanez mondható el.

A portugáloknál a fiatal csatárüstökös, Nélson Oliveira és a kapitánykedvenc szűrő, Custódio csak epizódszerepeket kapott, akárcsak az írek „Bruce Willise", James McClean „nyomozó”.

Nagy meglepetés volt az oroszoknál a támadó középpályás, Marat Izmajlov beválogatása, aki nem tudott segíteni övéin, a fiatal támadóval, Alekszandr Kokorinnal egyetemben. Bezzeg a svéd védelem nagyot nyert Jonas Olsson beválogatásával, és Samuel Holménban sem csalódott Erik Hamrén kapitány; Markus Rosenberg viszont nem szárnyalt úgy, mint a régi szépben.

A cseheknél a megbízható balhátvéd, David Limbersky egyenesen kezdő lett a végére, Vladimír Darida a végjátékban „vetődött be”, míg Frantisek Rajtoral összesen hat percet játszott csak. Azért cserélnénk vele…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik