Prandelli: Ilyen szívvel bármire képesek lehetünk!

Vágólapra másolva!
2012.06.19. 08:32
null
Balotelli (balra) csereként beállva is betalált az íreknek (Fotó: Action Images)
Címkék
Olaszország tegnap 2–0-ra legyőzte a már kiesett íreket a labdarúgó Európa-bajnokság D-csoportjának záró fordulójában, és csoportmásodikként lépett tovább. Cesra Prandelli szövetségi kapitány szerint ilyen szívvel akármire képesek lehetnek, míg Gianluigi Buffon biztos volt a spanyolok győzelmében. Giovanni Trapattoni elmondta, szülőhazája válogatottja akár meg is nyerheti az Eb-t.

Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitány elsősorban az olaszok hozzáállását dicsérte az írek elleni győzelem után, kiemelve, hogy ilyen szívvel akármire képesek lehetnek:

„Nagyon, de nagyon nehéz mérkőzés volt. Remek csapat ellen játszottunk, amelynek fantasztikus közönsége van. Ilyen a sport, volt néhány pillanat, amikor szenvedtünk, de összességében megérdemeltük a győzelmet. Ma megértettük, hogy a minőség és a stílus mellett eltökéltnek is kell lennünk. Ilyen szívvel akármire képesek lehetünk" – mondta az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Cesare Prandelli.

„Nagyon akartuk ezt a győzelmet, és végül megérdemelten jutottunk tovább. A negyeddöntőre is meg kell tartanunk ezt a hozzáállást és erőfeszítést."

Gianluigi Buffon nyugodt volt a sorsdöntő találkozó előtt, ugyanis biztos volt a spanyolok győzelmében:

„Nyugodt voltam az utóbbi napokban, mert tudtam, hogy csak a saját mérkőzésünkkel kell foglalkozni. Abban ugyanis biztos voltam, hogy a spanyolok megnyerik az utolsó meccsüket is, és az utolsó pillanatig rejtegetik a labdát a horvátok elől. Nem így volt?! Akkor szerencse, hogy nem láttam..."

„Négy évvel ezelőtt a hollandok segítettek nekünk a románok legyőzésével, akkor megígértem, hogy sohasem felejtjük el a kedvességüket. Most a spanyoloknak is köszönetet kell mondanunk. A korábbi meccseinken, az ellenfél erősségétől függetlenül, mindig egyenlő ellenfelek voltunk, úgyhogy bíztunk a mai győzelemben. A minimális cél az volt, hogy elérjük az egyenes kieséses szakaszt, most ott vagyunk, ráfordulhatunk a célegyenesre, ami azért is nagy fegyvertény, mert néhány erős csapat már csomagol."

„Jó jel, hogy Cassano és Balotelli betalált, mert hiába játszottak jól eddig, a góljaik azért hiányoztak. Az Európa-bajnokságon négynaponta játszani kell, rövid idő áll rendelkezésre a regenerálódáshoz, a fáradtság egyre jobban látszik majd a csapatokon. Hogy kapitányunk miért módosított a felálláson? Mert a keret mind a huszonhárom játékosában bízik, és valószínűleg azért is, mert az írek elleni taktikai feladatok végrehajtására azokat tartotta a legalkalmasabbnak, akiket beállított."

STATISZTIKÁK
Mario Balotelli a 25. olasz játékos lett, aki gólt szerzett az Eb-n. Antonio Cassano három találattal a legeredményesebb olasz a kontinensviadalokat tekintve.
Olaszország a 2002-es Dél-Korea elleni vereség óta nem maradt alul olyan mérkőzésen, amikor vezetett a szünetben. Akkor Giovanni Trapattonival (aki most az íreket irányította) kapott ki.
Az olasz válogatott mindhárom meccsén megszerezte a vezetést a 2012-es Eb-n. Erre még Németország volt képes a mostani tornán.
Damien Duff lett az ötödik ír játékos, aki elérte a századik válogatottságot. Shay Given (125), Robbie Keane (120), Kevin Kilbane (110) és Stephen Staunton (102) áll előtte a vonatkozó örökranglistán.

Antonio Cassano, a vezető gól szerzője szerint a nehezen kiharcolt győzelmek a legszebbek:

„A nehezen kiharcolt győzelmek a legszebbek. A legfontosabb az volt, hogy sikerüljön továbbjutnunk a csoportból. Alig vártam már, hogy lefújják a másik meccset, és végre ünnepelhessünk. Senkitől sem félünk, legyen bárki az ellenfelünk, készen állunk a kihívásra."

Az írek ugyan jól küzdöttek, de harmadszor is vereséget szenvedtek. Giovanni Trapattoni, az írek olasz szövetségi kapitánya úgy véli, szülőhazája válogatottja akár meg is nyerheti az Európa-bajnokságot.

„Néhány erős válogatott már hazafelé tart, ez segítségére lehet Olaszországnak abban, hogy képességeit kamatoztatva akár a legvégéig itt maradjon" – mondta Trap a 2–0-s vereséget követően.

Trapattoni szerint az ír csapat visszaszerzett valamennyit a két korábbi mérkőzésen „elveszített" becsületéből.

„Szerintem sokkal jobban játszottunk, mint a megelőző két mérkőzésünkön. Eltökéltebben, odaadóbban futballoztunk, az első húsz percben még gólszerzési lehetőségeink is voltak, csak aztán kaptuk az első gólt, és azzal gyakorlatilag véget ért a mérkőzés."

Trapattoni beszélt arról hogy, hogy idősebb játékosai közül néhányan jelezték neki: gondolkodnak azon, hogy itt az ideje elbúcsúzniuk a válogatottól.

„Mondtam nekik, hogy ne kapkodják el a döntést, térjünk erre vissza az augusztusi felkészülési meccs előtt. Most még a csalódottság érzése dominál bennük – indokolt Trap, majd kérdésre válaszolva hozzátette: – bennem megvan a szándék, hogy maradjak, mert biztos vagyok benne, hogy tudunk még energiákat mozgósítani, és egy megújított csapattal jobbat nyújtani. Szóval, várom a következő szezon rajtját!"

Robbie Keane, az írek kulcsjátékosa sajnálja, hogy az olaszok elleni hétfő esti mérkőzésen (0–2) sem sikerült győzelemmel meghálálniuk a drukkereik fantasztikus biztatását.

„Szurkolóink mindhárom mérkőzésen fantasztikusan buzdítottak minket, nagy kár, hogy a csapat nem tudta kihozni magából tudása legjavát. A közönségünk rászolgált volna. Most jól játszottunk, más kérdés, hogy helyzeteket sajnos nem nagyon tudtunk kialakítani. Csalódottak vagyunk, hogy nem jutottunk tovább, de úgy vélem, jobb csapatoktól kaptunk ki. Akárcsak a közelmúltbeli meccseken, megint rögzített helyzetekből kaptunk gólt, pedig korábban az ilyen veszély elhárításában jók voltunk."

OLASZORSZÁG–ÍRORSZÁG 2–0


(A Magyar Televízió felvétele)
EURO 2012
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ

OLASZORSZÁG–ÍRORSZÁG 2–0 (1–0)

Poznan, Városi Stadion, 38 794 néző. Vezette: Cakir (török)

OLASZORSZÁG: Buffon – Abate, Barzagli, Chiellini (Bonucci, 57.), Balzaretti – Pirlo – Marchisio, T. Motta, De Rossi – Di Natale (Balotelli, 64.), Cassano (Diamanti, 63.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
Kispad: Sirigu, De Sanctis (kapusok), Maggio, Ogbonna, Giaccherini, Montolivo, Nocerino, Borini, Giovinco
ÍRORSZÁG: Given – O'Shea, Dunne, St Ledger, Ward – McGeady (Long, 65.), Whelan, Andrews, Duff – Keane (Cox, 86.), Doyle (Walters, 76.). Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni
Kispad: Westwood, Forde (kapusok), Kelly, McShane, O'Dea, Gibson, Hunt, Green, McClean

Gólszerző: Cassano (36.), Balotelli (90.)

Kiállítva: Andrews (89.)

A VÉGEREDMÉNY
1. Spanyolország 3 2 1 6–1 +5 7
2. Olaszország 3 1 2 4–2 +2 5
3. Horvátország 3 1 1 1 4–3 +1 4
4. Írország 3 3 1–9 –8 0
Legfrissebb hírek

Népsport: a Stasi tíz bajnoki címet nyert az NDK-ban

Népsport
1 perce

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
1 perce

Sebastian Hessels szerint a magyar válogatott a végső sikerre is esélyes a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
4 perce

Özönlenek a feröeri szurkolók Oslóba, a férfi kézilabda Eb-re

Kézilabda
15 perce

Fábián Bettina lett az év legjobb nyílt vízi úszónője az európai szövetségnél

Úszás
26 perce

Ledecky minden idők második legjobb idejét úszta 1500 gyorson

Úszás
54 perce

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
56 perce

A sérülése után visszatért Tóth Balázs: „Lelkileg megviselt az elmúlt időszak”

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik