Felkészülés: a törökök az ukránokat is elintézték - videó

2012.06.05. 22:00
Címkék
Portugália lisszaboni legyőzése után három nappal a török labdarúgó-válogatott 2–0-ra legyőzte Ukrajnát a németországi Ingolstadtban.

Akárcsak a portugálok ellen, az Eb-rendező ukránokkal szemben is gyors ellentámadásaiknak köszönhették győzelmüket a „félholdasok”. Fél óra elteltével Musztafa Pekternek tört be balról, majd a védők között tökéletes passzt adott Caner Erkinnek, aki becsúszva helyezte a labdát a kapuba Andrij Pjatov mellett. Erkinnek 15. meccsén ez volt az első gólja nemzeti mezben, igaz, az ünneplés ezúttal elmaradt, mert csak némi ápolás után tudta folytatni az összecsapást.

Az ukránok némi mezőnyfölényben játszottak, de támadásban nagyon keveset mutattak, a török kontrák a második félidőben is veszélyesnek bizonyultak, sőt a 70. percben el is dőlt az összecsapás. Tunay Torun kapott remek kiugratást a jobb oldalon, középen két társa is tisztán várta a centerezést, ami végül Musztafa Pekternekhez jutott el, ő pedig a kapus felett a hálóba pörgetett.

Ukrajna a hajrában nagy fölénybe került, ám a törökök cseréikkel többször jól törték meg az ellenfél lendületét, és végül 2–0-ra megnyerték az összecsapást.

TÖRÖKORSZÁG–UKRAJNA 2–0

1–0, Erkin

2–0, Pektemek

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Törökország–Ukrajna 2–0 (Erkin 30., Pekternek 70.)
Legfrissebb hírek

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
11 perce

NB II: Kolorcity Kazincbarcika–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
30 perce

Újra indul a 21 Napos Kihívás, 17 helyszínen rajtol az őszi forduló

Egyéb egyéni
45 perce

Russell lendülete kitart? A Ferrari harcba szállhat a pole-ért? – Olasz Nagydíj, időmérő

F1
49 perce

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Newcastle a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
55 perce

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
1 órája

Cselgáncs: Teddy Riner sérülés miatt nem indul a világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Több évre marad a névadó szponzor a magyar központú hokiligában

Jégkorong
2 órája