Euro 2012: Németország egygólos vereséggel is könnyedén kieshet

2012.06.14. 11:56
Címkék
Az utolsó forduló előtt Németország két, Dánia és Portugália egy-egy győzelemmel áll az Európa-bajnokság B-csoportjában, míg Hollandia továbbra is pont nélküli. A továbbjutás szempontjából a helyzet azonban továbbra is teljesen nyitott. Az alábbiakban azt szedtük sorba, milyen forgatókönyvek szerint alakulhat a kvartett sorrendje az utolsó körben, és melyik válogatott miként juthat tovább.
AZ UEFA KIÍRÁSA

Pontegyenlőség esetén a rangsoroló tényezők az Eb csoportkörében:
a) több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;
b) jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken (ha kettőnél több csapat áll azonos pontszámmal);
c) több szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken (ha kettőnél több csapat áll azonos pontszámmal);
d) ha legalább három csapat áll azonos pontszámmal, és az előző három pont – a), b), c) – alkalmazása sem dönt közülük kettő közt, e két együttes összevetésében újra alkalmazni kell az a), b), c) pontokat, illetve ha ezek sem döntenek, az e), f), g), h), i) pontokat
e) jobb gólkülönbség az összes csoportmérkőzésen
f) több szerzett gól az összes csoportmérkőzésen
g) jobb UEFA-együttható
h) jobb fair play pontszám
i) sorsolás

A legkönnyebb helyzetben Németország van: amennyiben a Nationalelf pontot szerez az utolsó körben, továbbjut. Vereség esetén azonban Joachim Löw válogatottja is könnyen kipottyanhat, ha a másik mérkőzésen Portugália nyer: ekkor a három csapat külön minitabellája döntene a továbbjutásról. Ez esetben Portugália biztosan 3–3-as gólkülönbséggel áll, ami azt jelenti, hogy Németország 0–1-gyel és 1–2-vel is kiesne, mert Portugália ellen csak 1–0-ra nyert, ugyanakkor ennél több gólt hozó minimális vereség esetén továbbjut (azaz legalább a 2–3-at kell „megcéloznia”).

Dánia és Portugália sorsa ugyancsak a saját kezében van. Ha előbbi nyer, biztosan továbbjut, amennyiben utóbbi, szinte biztosan (lásd az eshetőségeket egy bekezdéssel feljebb). Ha mindkét csapat döntetlent játszik, akkor az egymás elleni eredmény következtében a portugálok örülhetnek.

A legnehezebb helyzetben értelemszerűen Hollandia van: az oranjénak nem elég a három pont megszerzése Portugália ellen, szüksége van a németek győzelmére is. Ha ez fennáll, Hollandia számára ráadásul kötelező a kétgólos vagy nagyobb győzelem, hiszen csak így előzheti meg a portugálokat, akik a dánok ellen 3–2-vel zártak.

A CSOPORT ÁLLÁSA KÉT FORDULÓ UTÁN
1. Németország 2 2 3–1 +2 6
2. Portugália 2 1 1 3–3 0 3
2. Dánia 2 1 1 3–3 0 3
4. Hollandia 2 2 1–3 –2 0

Legfrissebb hírek

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
6 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
46 perce

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 1–1

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
2 órája

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik