Euro 2012: Mintha álmodtam volna - a 11-est hárító Tyton

2012.06.08. 20:55
Címkék
Przemyslaw Tyton érthetően boldog volt a labdarúgó Európa-bajnokság nyitó mérkőzése után, ugyanis büntetőt fogott a görögök ellen, így pontot mentett a társrendező Lengyelországnak (1–1). A Wojciech Szczesny kiállítása után beálló kapus Jorgosz Karagunisz bal alsóba tartó lövését hárította.

„Szczesny piros lapot kapott, én pedig úgy éreztem magam, mint egy álomban – megkaptam az esélyt, amire mindig vágytam, hogy segíthessem a csapatot. Boldog vagyok, szerencsére a büntetőt is hárítottam. A döntetlen nem a legrosszabb eredmény, de több lehetőségünk volt, jobban is végződhetett volna számunkra ez a találkozó” – fogalmazott a lefújás után Przemyslaw Tyton.

A SZÖVETSÉGI KAPITÁNYOK ÉRTÉKELÉSE
Franciszek Smuda (Lengyelország): „A nyitó mérkőzés egy ilyen nagy tornán gyakran végződik döntetlennel, de még semmi sincs veszve. Még legalább két meccsünk van hátra ezen az Európa-bajnokságon, és mindkettőt meg kell nyernünk. A játékosaim nagy nyomás alatt voltak.”
Fernando Santos (Görögország): „Óriási lehetőségünk volt, hogy megszerezzük a második gólunkat, és ha megtettük volna, nyertünk volna. Azonban ez nem jött össze, de nagyon büszke vagyok a játékosaimra.”

 

Legfrissebb hírek

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
6 perce

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
19 perce

MotoGP: Álex Márquez túl a műtéten

Egyéb autó-motor
53 perce

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
58 perce

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
59 perce

„Nehéz döntéseket kellett meghoznom” – hivatalos a horvátok vb-kerete

Foci vb 2026
59 perce

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
1 órája

Udvardy nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik