Euro 2012: mindkét olasz szisztémára felkészültek a németek

2012.06.28. 10:29
Címkék
Miroslav Klose, a német labdarúgó-válogatott csatára az UEFA hivatalos honlapjának elmondta: az edzéseken gyakorolták az Eb-elődöntős ellenfél, Olaszország mindkét taktikai felállása elleni játékot.

„A 4–3–1–2 és a 3–5–2 elleni játékot is begyakoroltuk, tökéletesen tisztában vagyunk vele, mit kell tennünk. Nem hiszem, hogy meglephetnek bennünket. Két különböző futballkultúráról van szó, az olaszok lazábbak és másképpen játszanak – ami ugyanolyan értékes és jó, mint a mi megközelítésünk. Ez a lazaság még előnyt is jelenthet nekik” – mondta Klose. A center figyelmeztetett: nem szabad hagyni, hogy az olasz válogatott teljes kontroll alá vonja a pályát, mint tette azt Anglia ellen a negyeddöntőben.

„Az olaszok teljesen beszorították az angol csapatot, de ez velünk nem történik meg. Más a taktikánk, mint az angoloknak, tudjuk, melyek az olaszok gyenge pontjai, és megpróbáljuk kihasználni ezeket.”

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
9 perce

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
15 perce

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
50 perce

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
50 perce

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
1 órája

Már Los Angelesre is figyelve – kezdődik a torna-vb

Torna
1 órája

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
1 órája

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
1 órája