Euro 2012: felépültek a francia sérültek, de még nem kezdenek

2012.06.10. 18:57
Címkék
A francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Laurent Blanc vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta, Yann M’Vila felépült bokasérülése után, de nem valószínű, hogy kezd az angolok elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.

M’Vila a május 31-i Szerbia elleni 2–0-s győzelem során sérült meg, ami után úgy tűnt, hogy ki kell hagynia a franciák nyitó mérkőzését, de Blanc szerint pályára léphet a fiatal középpályás.

„Yann M’Vila, Blaise Matuidi és Steve Mandandáról jó híreket kaptam, részt vehetnek már a ma esti edzésen is – nyilatkozta Blanc. – Az orvosi stáb nagyszerű munkát végzett velük, így a lehető leghamarabb ismét rendelkezésünkre állnak.”

„A három játékos készen áll edzeni, ugyanakkor természetesen még egy kis kockázata szereplésüknek. De ha túl sokat aggódunk a kockázatok miatt, akkor akár az egész Eb-ről lemaradhatnak – tette hozzá a francia szövetségi kapitány. – A célunk, hogy lehető legerősebb csapattal álljunk ki. Nem valószínű, hogy ez a hármas kezdjen, de a meccskeretben van a helyük.”

M’Vila várható kispados kezdése mellett minden bizonnyal Alou Diarra tölti be ezúttal is a középpályán keletkező űrt.

Legfrissebb hírek

Sallai összehozott egy tizenegyest az ellenfélnek, de a Galatasaray így is kiharcolta a győzelmet – videó

Légiósok
1 perce

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
29 perce

Luis Enrique szerződést hosszabbított a PSG-nél

Francia labdarúgás
32 perce

Vinícius az üres kapuba sem talált be – Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
34 perce

A Veszprém és az Aramis is kiütötte ellenfelét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
38 perce

Alulmaradt a kazahokkal szemben, nem jutott be a nyolc közé a magyar válogatott a socca-vb-n

Magyar válogatott
55 perce

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
1 órája

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
1 órája