Euro 2012: a kétszeres Eb-győztes egyszeresnek sem érzi magát

2012.06.30. 18:36
Címkék
„Tizenkét játékos Bonhof nyomdokain” – írja a Marca című spanyol lap, utalva arra, hogy ennyi spanyol futballista szerezheti meg a második Európa-bajnoki címét. A „rekorder” Rainer Bonhof viszont másképp látja a saját szerepét.

Az UEFA egyetlen játékost tart kétszeres Európa-bajnoknak, ez pedig a jelenleg a Mönchengladbach alelnökeként dolgozó Bonhof. A korábbi kiváló középpályás azonban teljesen más érzésekkel gondol vissza a rekordra.

„1972-ben egyetlen percet sem kaptam a tornán, míg 1980-ban el sem utaztam Olaszországba, mivel Sepp Maier búcsúmeccsén Achilles-ín-sérülést szenvedtem” – nyilatkozta Bonhof a német hírügynökségnek, hozzátéve, hogy az UEFA statisztikája egyáltalán nem foglalkoztatja.

A jelenlegi spanyol keretből Iker Casillas, Sergio Ramos, Xavi, Andrés Iniesta, Cesc Fabregas, Pepe Reina, Álvaro Arbeloa, Xabi Alonso, David Silva, Fernando Torres, Raúl Albiol és Santi Cazorla volt már ott a 2008-ban is Eb-t nyerő gárdában.

Legfrissebb hírek

Lovassy nem jutott tovább egy kilométeren a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
10 perce

Varga Dániel az Eurokupáról: Ugyanannyi esélyünk van továbbjutni, mint a többieknek

Vízilabda
26 perce

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
50 perce

NHL: Brady Tkachuk újabb triplája, hosszabbítás után nyert a Florida

Amerikai sportok
1 órája

Guzi Blanka a Mercedes „pilótája” lett

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Franka: A Nis elleni mérkőzés nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall

Kosárlabda
2 órája

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
8 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája