Andrij Sevcsenko Amerikáról, az Eb-favoritokról és Kassaiékról

2012.06.27. 07:28
null
Andrij Sevcsenko még egy búcsúmeccset szeretne (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Európa-bajnokságról tudósító kollégánk, Borbola Bence Kijev egyik külvárosi iskolájában találkozott Andrij Sevcsenkóval. Az ukrán aranylabdás a hajdani sulijában – a 216-os számú, Mate Zalky 8/G szám alatt található intézményben – saját költségen felújíttatta a futballpályát, újságírónk pedig e jeles alkalomból a Nike segítségével készíthetett interjút a klasszis játékossal.

 

– Komolyan gondolta és mondta, hogy visszavonul a válogatottságtól?
– Természetesen. Ez nem is kérdés! Befejeztem, kész, ennyi volt. Illetve ahogy azt már mondtam, egy búcsúmeccsnek nagyon örülnék. Eddig száztizenegyszer voltam válogatott, misztikus szám ez, de ha lehet, rossz emlékű, vesztes meccsel semmiképpen sem szeretnék hátat fordítani a csapatnak.

– Melyik csapat nyeri meg az Eb-t?
– Látja, ez jó kérdés. Több nagyszerű csapat is van, tudom, hogy mindenkinél a spanyolok és a németek a favoritok, de szerintem itt már bármelyik válogatott nyerhet. Én mindenesetre sok sikert kívánok mind a négy versenyben lévő együttesnek a hátralévő időre – győzzön itt, Ukrajnában a legjobb.

– Ilyen rendezésről álmodtak?
– Az ukrán büszke nép, és most mi tényleg azok vagyunk. Mindenki láthatja, hogy nagy feladatok megoldására is képesek vagyunk. Hiába riogattak mindenkit azzal, hogy veszélyes lesz hozzánk jönni, ha teheti, akkor mindenki Lengyelországban szálljon meg, ha jól sejtem, maga is tapasztalja az utcán, a tereken, hogy nálunk valóban minden nagyszerű.

– Napokon belül lejár a szerződése a Dinamo Kijevnél. Irány Amerika?
– Ez a tervem. A családdal szeretnénk néhány évet ott eltölteni, az ottani profiligában egy-két, esetleg három jó szezonom még lehet. Egyáltalán nem érzem fásultnak, unottnak magam, manapság is örömmel járok az edzésekre, de a szerződésem júliusban lejár, és biztos vagyok benne, hogy az amerikai kihívás csak újabb energiákat szabadít fel bennem.

ANDRIJ SEVCSENKO TERMÉSZETESEN BESZÉLT AZ UKRÁN–ANGOL EB-CSOPORTMÉRKŐZÉSEN BÍRÁSKODÓ KASSAI VIKTORRÓL ÉS SEGÍTŐIRŐL IS, ÉS MUNKATÁRSUNKNAK AZT IS ELMONDTA, MILYEN ÉRZÉSEKKEL GONDOL VISSZA A NAGY VISSZHANGOT KIVÁLTÓ TÉVES ÍTÉLETÜKRŐL – ERRŐL A SZERDÁN MEGJELENŐ NEMZETI SPORTBAN OLVASHATNAK.

A NEMZETI SPORT HELYSZÍNI TUDÓSÍTÓINAK MOBILITÁSÁT AZ I30 FORGALMAZÓJA, A HYUNDAI HOLDING HUNGARY KFT. BIZTOSÍTJA.

 

Legfrissebb hírek

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
15 perce

Véget ért a hollandok útja: Marokkó a legjobb 16 között!

Foci vb 2026
52 perce

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
58 perce

A tizenegyespárbajból vb-klasszikus lesz: Marokkó kiverte a hollandokat a 32 között

Foci vb 2026
1 órája

Nincs gól a hosszabbításban, a Hollandia–Marokkó meccsen is tizenegyespárbaj dönt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Diop a 91. percben mentette hosszabbításra a hollandok elleni meccset

Foci vb 2026
1 órája

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
2 órája

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik