Euro 2012: Platini „rablóknak” nevezte az ukrán szállodákat

2012.04.12. 17:56
Címkék
„Idegesítő, hogy az emberek nem tudnak eljönni az Európa-bajnokságra, mert a rablók meg akarnak gazdagodni rajtuk" – nyilatkozta a csütörtökön Lvivbe látogató Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke a drasztikusan felemelt ukrajnai hotelárakkal kapcsolatban.

„Nem lehet negyven euróról százra, majd egyik napról a másikra ötszáz euróra emelni az árakat" – fakadt ki Platini ukrajnai látogatása során. Az UEFA már korábban is nemtetszését nyilvánította ki az aránytalan áremelésekkel kapcsolatban.

Az ukrajnai média szerint a hotelárak júniustól kezdve minimum másfélszeresére, de olykor akár tízszeresére is nőhetnek. A méregdrága szállások hatással vannak a jegyek fogyására is: míg a lengyelországi meccsek szinte mindegyikére elfogytak a belépők, e héten még a legolcsóbb jegyek is kaphatóak voltak a legtöbb ukrajnai csoportmérkőzésre.

A szállásadókhoz már az ukrán elnök, Viktor Janukovics is kérelmet intézett múlt héten, amelyben felszólítja őket a szobaárak csökkentésére.

A június 8-án kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai helyszínei Lviv, Kijev, Donyeck, illetve Harkiv lesznek.

Legfrissebb hírek

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
26 perce

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
47 perce

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
1 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
1 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
2 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
3 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
3 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik