Euro 2012: nem tudták kihasználni a hazai pálya előnyét a bosnyákok

2011.11.11. 21:59
Címkék
Pénteken rendezték a 2012-es Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzéseit, közöttük a bosnyák–portugál összecsapást. A vendégek Edin Dzekóra, a hazaiak Cristiano Ronaldóra készültek gőzerővel, de egyik klasszis sem talált kapuba – ahogyan társaik sem.

A Zenicán rendezett találkozón egyik fél sem tekintett teljesen ismeretlenként a másikra, elvégre a 2010-es világbajnokság előtt is megvívtak már egymással, szintén pótselejtezőn. Az akkor kettős győzelemmel továbblépő portugálok a tizenötezres „zenicai pokolban" is jobban kezdtek, a kilencedik percben a hazai közönség által gúnyos „Messi, Messi!" kiáltásokkal oltogatott Ronaldo lőtt veszélyesen kapura, de Asmir Begovic védett a jobb alsónál. A nem túl színvonalas első félidő legizgalmasabb jelenetét a vendégek kesztyűs embere, Rui Patrício szolgáltatta, amikor a bosnyák támadók elé ejtette Zvjezdan Misimovic szögletét, de javítani tudott.

A fordulás után Nani parádés sarkalással hozta gólhelyzetbe Ronaldót, aki tíz méterről a kapu mellé trafált, igaz, a borzalmas gyep is a hazaiak kezére játszott az esetben. Két méterrel beljebbről lőtt mellé az 58. percben Hélder Postiga, hasonlóan nagy ziccerben, majd Ronaldo cselezett ki mindenkit a 16-os vonala előtt, ám nem különösebben frenetikus lövését megkaparintotta a bal alsó előtt a kapus. Az utolsó 25 percre a hazaiak mestere, Safet Susic beküldte a Hoffenheim remek formában lévő támadóját, Vedad Ibisevicet, aki háromszor is lövéshez jutott a hajrában, de kihagyta a legjobb lehetőséget is, amikor 13 méterről próbálkozhatott úgy, hogy már csak a kapussal állt szembe.

A slusszpoént Ronaldo szolgáltathatta volna, de Hugo Almeida pazar labdáját nem tudta ellőni, mert Senad Lulic mentett előle becsúszva – aztán a szögletből kis híján a csapatkapitány, Emir Spahic szerzett öngólt, szerencséjére azonban éppen középre pattant róla a labda, így fogni tudta kapusa.

Nem tudták tehát kihasználni a hazai pálya előnyét a bosnyákok, így a portugálok várják kedvezőbb helyzetből a visszavágót.

EURO 2012
PÓTSELEJTEZŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BOSZNIA-HERCEGOVINA–PORTUGÁLIA 0–0
Zenica, Birino Polje. V: Webb (angol)
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Begovic – Salihovic (Ibisevic, 68.), Spahic, Jahic, Zahirovic – Lulic, Rahimic, Pjanic, Medunjanin (Maletic, 67.) – Misimovic (Ibicic, 86.) – Dzeko. Szövetségi kapitány: Safet Susic
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – J. Pereira, Bruno Alves, Pepe, F. Coentráo – Meireles (R. Micael, 81.), Veloso, Moutinho, Nani – C. Ronaldo, H. Postiga (H. Almeida, 65.). Szövetségi kapitány: Paulo Bento
Legfrissebb hírek

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
46 perce

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
48 perce

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
1 órája

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
1 órája

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
2 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik