Euro 2012: Trapattoni szerint Észtországot nem szabad lebecsülni

2011.10.13. 18:25
Címkék
Az Európa-bajnoki pótselejtezők sorsolásán a kiemelt ír labdarúgó-válogatott Észtországot kapta ellenfélül. Giovanni Trapattoni, az írek olasz kapitánya szerint egyáltalán nem néznek könnyű párharc elé.

„Nem szabad alábecsülni egyetlen ellenfelet, így Észtországot sem. Az, hogy eljutottak a pótselejtezőig, azt jelenti, hogy minőség és mentális tartás jellemzi csapatukat – „értékelte” röviden a sorsolást Trapattoni. – Ugyanakkor mi is eljutottunk idáig, ez rámutat, hogy milyen fontos a szervezettség, a részletekre figyelés és az önbizalom. Ezeknek a tényezőknek az előtérbe helyezése döntő lesz akkor is, amikor készülünk a novemberi összecsapásokra.”

Érdekesség, hogy a két válogatott eddig mindössze két mérkőzést játszott egymással: a 2002-es világbajnokság selejtezői során a két együttes mindkét találkozója 2–0-s ír sikerrel végződött. Az írek 2002-ben szerepeltek utoljára nagy tornán.

Érdekesség, hogy a két válogatott eddig mindössze két mérkőzést játszott egymással: a 2002-es világbajnokság selejtezői során a két együttes mindkét találkozója 2–0-s ír sikerrel végződött. Az írek 2002-ben szerepeltek utoljára nagy tornán.

Legfrissebb hírek

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
3 perce

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
7 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
7 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
7 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
7 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
7 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
7 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája