Euro 2012: Sokan irigyelhetnek minket, hisz a saját kezünkben van a sorsunk - Hamrén

Vágólapra másolva!
2011.10.06. 14:56
Címkék
Erik Hamrén, a svéd labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megtartotta sajtótájékoztatóját a finnek elleni idegenbeli – a mieink számára sorsdöntő – Eb-selejtező előtt. Ha a svédek nyernek a helsinki Olimpiai Stadionban, megszerzik a csoportmásodik helyet – ha nem, akkor még a magyar válogatott előzhet.

Hamrént a svéd újságírók kérdezték a meccset igencsak megnehezítő körülményekről: a pálya talaja alaposan felázott, és a pénteki meccs (18.15) idején is eső várható.

„Olyan pályát szeretnék, amelyen jó futballt lehet játszani, de értelmetlen lenne az időjárásra panaszkodni. Erre nincs befolyásunk. Úgyis ugyanolyan lesz a pálya mindkét csapatnak. Győznünk kell mindenképpen, mindegy, milyen a pálya. Egy jó csapat rá se ránt a körülményekre, kimegy és nyer” – mondta a szakvezető. A svéd szövetségi kapitány testvérharchoz hasonlította a finn rivális elleni összecsapást.

„Olyan, mint amikor testvérek bunyóznak össze. Kedveljük őket, de nyerni akarunk. És sokkal édesebb ellenük a siker.”

A sikerben nagyon bízó Hamrén elmondta: úgy gondolja, csapata irigylésre méltó helyzetben van.

„Sok válogatott irigyelne minket. Két meccsünk van még, a továbbjutás teljesen a kezünkben, egyet meg kell nyernünk. Nézzük mondjuk Norvégiát: ők csak ülnek és reménykednek, remélve, hogy a riválisok botlanak. A mi sorsunk a saját kezünkben van.”

2011.10.07 Hollandia–Moldova
2011.10.07 Finnország–Svédország
2011.10.11 Svédország–Hollandia
2011.10.11 Magyarország–Finnország
2011.10.11 Moldova–San Marino
AZ ÁLLÁS
1. Hollandia 8 8 34–5 +29 24
2. Svédország 8 6
2 26–8
+18
18
3. MAGYARORSZÁG 9 6 3 22–14
+8
18
4. Finnország 8 3 5 15–14 +1 9
5. Moldova 8 2 6 8–15 –7 6
6. San Marino 9
9
0–49 –49
0

 

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
2 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
2 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
3 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
3 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik