Euro 2012: „Ismerjük a svédeket, ez megkönnyítheti a helyzetünket”

Vágólapra másolva!
2011.10.06. 16:56
Címkék
Mixu Paatelainen, a finn válogatott szövetségi kapitánya csapatával feledtetné a júniusi, svédektől elszenvedett 5–0-s vereséget. A szakember szerint ismerik a „nagyon tapasztalt" svédek játékát, ez pedig segíthet nekik.

„Az a mérkőzés megmaradt a játékosokban, s a júniusi 5–0-s vereségünk miatt igazi pikáns mérkőzésre számítok. Az egy olyan nap volt, amit mindnyájan el szeretnénk felejteni. Meg szeretnénk mutatni, hogy nem vagyunk annyira rosszak” – mondta Mixu Paatelainen, a finn válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember szerint sokat fejlődött a csapat, s nem ismétlődik meg a legutóbbi nagyon sima vereség a svédektől.

„Ez nem történhet meg még egyszer. Moldova és Hollandia ellen már jól játszottunk, s szeretnénk megtartani a jó formánkat. Annak ellenére, hogy két igen nagy kihívás elé nézünk" – mondta a finn kapitány, akinek a svédek mellett a magyarok elleni meccsre kell felkészítenie csapatát. A finnországi összecsapáson pedig a szurkolóktól is komoly biztatást vár a kapitány.

„Nagyon nagy szükségünk van a közönség támogatására pénteken. A svédeket 4-5 ezer szurkoló kíséri majd el, akik üvöltve fogják biztatni övéiket. Remélem, hogy telt ház lesz, s a közönségünk elnyomja majd a svéd hangokat, ennek pedig hatása lesz a pályán nyújtott teljesítményünkre. Tisztában vagyok azzal, hogy a játékosaim motivációjával nem lesz gond, csak arra kell figyelnünk, hogy ne kövessünk el végzetes hibákat.”

„Ha megnézzük, hogy a svéd játékosok milyen klubcsapatokban játszanak, elmondhatjuk, hogy milyen tapasztalt csapatról van szó. A válogatott játékosai klubcsapataik húzóemberei, ebben a tekintetben pedig jóval előttünk járnak. Ráadásul együtt is igen jó együttest alkotnak, a válogatott váza pedig már tíz éve együtt futballozik. Igazi érett csapat, amelyben remek képességű futballisták vannak, akik mindig tudják, hogy mit kell tenni egy mérkőzésen. A másik oldalról nézve azonban, ismerjük, hogyan játszanak, s ez megkönnyítheti a helyzetünket. Persze tisztában vagyunk vele, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk” – tette hozzá a finn szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
2 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
2 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
3 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
3 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik