Euro 2012: négy szerb huligán továbbra is olasz őrizetben

MTI MTIMTI MTI
2010.10.16. 11:47
Címkék
Továbbra is Olaszországban marad vizsgálati fogságban négy szerb huligán, köztük az ultrák vezérének tekintett Ivan Bogdanov.

Az illetékes olasz hatóságok pénteken döntöttek úgy, hogy a kedden félbeszakadt Olaszország–Szerbia labdarúgó Európa-bajnoki selejtező után letartóztatott négy szurkolónak Genovában kell maradnia az ügy kivizsgálásáig.

Borisz Tadics szerb elnök az olasz RAI2 televíziónak adott interjúban elmondta, hogy a legszigorúbban fognak fellépni a huligánok ellen:

"A randalírozókat elkülönítjük és megbüntetjük" – jelentette ki Tadics, aki hozzátette, reméli, a jövőben hatékonyabb lesz az egyeztetés Európában a különböző országok rendőrségei és belügyminisztériumai között, hogy megakadályozzák a hasonló botrányokat.

A genovai találkozó a szerb ultrák randalírozása miatt előbb 35 perces késéssel kezdődött el, később pedig újabb balhé miatt a 6. percben félbeszakadt. A vendégdrukkerek pirotechnikai eszközöket dobáltak az olasz drukkerek felé és a pályára, később pedig a rendőrökkel is összecsaptak, akárcsak a meccset megelőzően.

Az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága a hivatalos jelentések beérkezése és elemzése után hozza meg döntéseit. A szerbekre vonatkozó büntetés az egyszerű megrovástól akár a sorozatból való kizárásig is terjedhet, de rendezési hiányosságok miatt elmarasztalhatják az olaszokat is. A mérkőzés három pontját 3–0-s gólkülönbséggel várhatóan az olasz válogatott kapja meg, bár a szerbek a találkozó újrajátszását szeretnék elérni.

Legfrissebb hírek

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
24 perce

Népsport: amihez csak nyúlt, arannyá vált

Népsport
1 órája

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
8 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
8 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
8 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
9 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
9 órája