Prandelli: édes volt a visszatérés Firenzébe

User UserUser User
2010.09.07. 23:03
null
Prandellit barátként fogadták Firenzében (Fotó: Reuters)
Címkék
Az olasz labdarúgó-válogatott hazai pályán 5–0-ra nyert Feröer ellen a 2012-es Eb-selejtezők C-csoportjában.

Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitányként első hazai mérkőzésén duplán otthonos környezetben ülhetett a padon, hiszen csapata Firenzében fogadta Feröert, márpedig a szakember 2005 és 2010 között a Fiorentina edzője volt.

Az 53 éves mester három korábbi játékosát állította a kezdőbe Lorenzo De Silvestri, Riccardo Montolivo és Alberto Gilardino személyében. Utóbbi volt az, aki a 11. percben Andrea Pirlo szöglete után fejjel megszerezte a vezetést a hazaiaknak.

A lelátón helyet foglaló Roberto Baggio elégedetten konstatálhatta, hogy övéi újabb tizenegy perc elteltével már kettővel vezettek: Luca Antonelli passza után Daniele De Rossi volt eredményes.

A nagy kedvvel játszó Antonio Cassano mindkét gólban benne volt (az elsőnél az ő lövését követte a szöglet), a 27. percben pedig ő maga is betalált. Ráadásul nem is akármilyen gól volt ez, a Stadio Artemio Franchi közönsége felállva tapsolta a Sampdoria csatárát a nagyszerű lövés után.

A különbség többször is tovább nőhetett volna a szünetig, ám a vendégek – akik az ellenfél kapujára teljesen veszélytelenek voltak – megúszták az összes helyzetet. A második félidőben sokáig érintetlen maradt a feröeri háló, mígnem a 81. percben a csereként beálló Fabio Quagliarella közelről fejezett be egy végletekig kijátszott támadást.

A slusszpoén Pirlóé volt, a Milan középpályása a hosszabbításban szabadrúgásból csavart tökéletes mozdulattal Gunnar Nielsen kapujába.

A vége tehát 5–0 lett, az olaszok két mérkőzés után hat pont ponttal állnak a C-csoportban.

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
C-CSOPORT
OLASZORSZÁG–FERÖER 5–0 (3–0)
Firenze. V: Kulbakov (fehérorosz)
OLASZORSZÁG: Viviano – De Silvestri, Bonucci, Chiellini, Antonelli – Montolivo, Pirlo, De Rossi – Rossi (Quagliarella, 59.), Gilardino (Pazzini, 59.), Cassano. Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
FERÖER: Nielsen – Bo, Lokin (Naes, 75.), Rubeksen, Gregersen – Davidsen, Mouritsen (Holst, 74.), Benjaminsen, Petersen, Samuelsen – Edmundson (Udsen, 89.). Szövetségi kapitány: Brian Kerr
G: Gilardino (11.), De Rossi (22.), Cassano (27.), Quagliarella (81.), Pirlo (93.)
A CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Olaszország 2 2 7–1 +6  6
2. Szerbia 2 1 1 4–1 +3  4
3. Észak-Írország 1 1 1–0 +1  3
4. Észtország 2 1 1 3–3 0 3
5. Szlovénia 2 1 1 1–2 –1  1
6. Feröer 3 3 1–10 –9  0
Legfrissebb hírek

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
17 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
21 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
33 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
36 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik