F1: „Vettel már elérte a csúcsot, Hamilton még mindig fejlődik”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.31. 14:44
null
Hamilton és Vettel párharcáról szólt a tavalyi és az idei szezon is (Fotó: AFP)
Hiába állt öt évvel ezelőtt Sebastian Vettel neve mellett négy, míg Lewis Hamitoné mellett egy világbajnoki cím, mégis a brit szerezte meg előbb az ötödiket. A háromszoros világbajnok Jackie Stewart pedig úgy véli, a német a korai sikerek miatt követett el idén ennyi hibát, miközben talán már túl is van a fénykorán. Ezzel szemben angol riválisa még mindig fejlődik, és Michael Schumacher győzelmi rekordja sem elérhetetlen a számára.

 

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel egyaránt négyszeres világbajnokként vágott neki a Formula–1 2018-as szezonjának, ám a német hiába vezette sokáig a vb-összetett, a brit a Német Nagydíjtól kezdve nagy sorozatba kezdett, hiszen akkori sikerét további öt követte, így Mexikóban egy negyedik hely is bőven elég volt neki ahhoz, hogy bebiztosítsa az ötödik címét.

„Vettel már elérte pályája csúcsát, Hamilton még mindig fejlődik. Bár nincs akadálya annak, hogy Vettel visszatérjen, egy ilyen szezon után mégis kritikusabbá válsz magaddal szemben, illetve azt illetően, hogy mit akarsz és mit nem akarsz csinálni” ˜– fejtegette a skótok háromszoros világbajnoka, Jackie Stewart a Bildnek adott nyilatkozatában.

„Húszéves volt a német, amikor megérkezett az F1-be, huszonhat évesen pedig már négy vb-cím volt a birtokában. Ha ilyen sikeres vagy fiatalon, akkor egyre mohóbbá válsz, és egyre nagyobb célokat tűzül ki magad elé. Hatalmas tehetségnek indult, de most baleseteket okoz. Nem lehet mindig másra mutogatni. Ha a bajnokságért harcolsz, akkor nem feltétlenül mész bele olyan manőverbe, amelyik rosszul sülhet el, hanem megvárod az alkalmas pillanatot– mondta a ferraris idei hibáira gondolván Stewart.

„Túl türelmetlen. Én nagyon szeretem Sebastiant, és remek pilótáról beszélünk, viszont nagyon érzelmes. Bár technikai szempontból talán még mindig a legjobb, már nem tud olyan tiszta fejjel versenyezni, mint korábban. Lewis eközben még mindig fejlődik ezen a téren, ráadásul a sikerei még nyugodtabbá teszik” – hasonlította össze a két versenyzőt.

„Lewis több okból is megdöntheti Michael Schumacher győzelmi rekordját. Több verseny van egy szezonban, jobb a menedzsment, fejlettebbek a gyárak, nagyobbak a csapatok, és több pénzből is gazdálkodnak, mint korábban” – magyarázta Stewart, majd összeállította a saját „leglistáját”.

„Minden idők legjobbja számomra Juan Manuel Fangio. Vezetési és technikai szempontból eközben Jim Clarkot emelném ki, és akkor ott van még Alain Prost is, aki sohasem hibázott” – osztotta meg, mely versenyzőket tekinti a legjobbnak.

 

Legfrissebb hírek

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
1 órája

Szépség és szörnyeteg: a hollóházitól a hatlábú kutyán át a herendiig

F1
2 órája

„Gumi helyett az autó kopik” – Verstappen már túl van a kétségbeesésen

F1
14 órája

Antonelli is rajtbüntetést kapott a hungaroringi időmérő után – hivatalos

F1
15 órája

Hamilton büntetést kapott – változott a Magyar Nagydíj rajtsorrendje

F1
16 órája

A Ferrari magára vállalta a felelősséget; Hamilton a legrosszabbra számít a hungaroringi időmérő után

F1
16 órája

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
18 órája

Véget ért a Mercedes időmérős egyeduralma: Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen!

F1
18 órája