F1: Verstappent, Bottast és Sainzot is vizsgálják az időmérő után

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.20. 20:53
null
Max Verstappen elveszítheti a katari időmérőn megszerzett rajtpozícióját (Fotó: AFP)
Három versenyzőt idéztek be a sportfelügyelők a Katari Nagydíj időmérője után, mert nem lassítottak le kellően egy sárga zászlós jelzésnél. Ha vétkesnek találják Max Verstappent, Valtteri Bottast, illetve Carlos Sainz Jr.-t, elveszíthettek a kvalifikáción megszerzett rajtpozíciójukat.

 

A katari időmérő utolsó másodperceiben, a pálya hármas szektorában jobb első defektet kapott Pierre Gasly, aki a célegyenesben húzódott félre a szinte irányíthatatlanná váló AlphaTaurijával. Az elakadt autó miatt lengették is a sárga zászlót a pálya utolsó szakaszában, ám az időmérőt követő vizsgálatokból kiderült, hogy talán nem minden versenyző lassított le kellően a veszélyt jelző utasításnál.

Először Max Verstappent idézték be a sportfelügyelők, majd nem sokkal később kiderült, hogy Valtteri Bottasnak és Carlos Sainz Jr.-nak is jelenése lesz náluk. Igaz, ők kicsivel Verstappen előtt véthettek a szabályok ellen, amikor még csak egy sárga zászlót lengettek a pályabírók, így a három versenyző közül a világbajnoki pontversenyt vezető holland lehet a legnagyobb bajban.

Az, hogy mikor milyen korlátozás volt érvényben, egyébként érdekessé vált a kvalifikációt követően. Sebastian Vettel ugyanis egyenesen úgy nyilatkozott, szerinte miután kiadták, egy időre visszavonták a jelzést, ami mögött az állhatott, hogy szerették volna, ha Verstappen be tudja fejezni a gyors körét. A belső kamerás felvételekből azonban látszik, hogy a hollandnak is lengették a zászlókat, amikor készült befejezni az utolsó gyors körét a Q3-ban.

A sportfelügyelők csak a vasárnapi futam előtt néhány órával hallgatják meg a versenyzőket, így döntés is nem sokkal a verseny kezdete előtt születhet.

A Katari Nagydíj vasárnap 15 órakor veszi kezdetét!

KATARI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:20.827 átlag: 239.622 km/ó
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:21.282 0.455 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:21.478 0.651
4. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:21.640 0.813
5. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:21.670 0.843
6. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:21.731 0.904
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:21.840 1.013
8. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:21.881 1.054
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:22.028 1.201
10. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:22.785 1.958
11. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:22.346 0.664
12. Lance Stroll kanadia Aston Martin-Mercedes 1:22.460 0.778
13. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:22.463 0.781
14. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:22.597 0.915
15. George Russell brit Williams-Mercedes 1:22.756 1.074
16. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:23.156 1.255
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:23.213 1.312
18. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:23.262 1.361
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:23.407 1.506
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:25.859 3.958
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:21.901 1. Hamilton 1:21.682
2. Verstappen 1:21.996 2. Gasly 1:21.728
3. Bottas 1:22.016 3. Alonso 1:21.894
4. Sainz 1:22.304 4. Verstappen 1:21.984
5. Pérez 1:22.398 5. Bottas 1:21.991
6. Alonso 1:22.422 6. Ocon 1:22.012
7. Cunoda 1:22.458 7. Cunoda 1:22.058
8. Gasly 1:22.535 8. Vettel 1:22.146
9. Vettel 1:22.549 9. Norris 1:22.216
10. Stroll 1:22.551 10. Sainz 1:22.241
11. Ocon 1:22.565 11. Pérez 1:22.346
12. Ricciardo 1:22.688 12. Stroll 1:22.460
13. Leclerc 1:22.742 13. Leclerc 1:22.463
14. Norris 1:22.839 14. Ricciardo 1:22.597
15. Russell 1:22.863 15. Russell 1:22.756
16. Räikkönen 1:23.156
17. Latifi 1:23.213
18. Giovinazzi 1:23.262
19. Schumacher 1:23.407
20. Mazepin 1:25.859

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik