F1: Ocon a Williamsszel tárgyal, de a 2020-as visszatérésben biztosabb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.26. 15:47
null
Ocon nem keseredik el, ha egy évet ki kell hagynia (Fotó: AFP)
Esteban Ocon júliusban még két szerződés közül választhatott, ám a Daniel Ricciardo által augusztusban elindított „pilótakeringőben” mindegyik semmissé vált. Mmost úgy tűnik, a franciának szinte biztosan ki kell hagynia a 2019-es Formula–1-es szezont. Az utolsó esélyt talán a Williams jelentheti a számára, ám akkor sem keseredik el, ha végül nem talál helyet.

 

A Force India jelenlegi versenyzőjének, Esteban Oconnak júliusban még két ajánlata volt, ám Daniel Ricciardo váratlan váltása áthúzta a számításait, miközben több csapatfőnök is azért utasította el, mert a Mercedes juniorprogramjának a tagja.

„Kissé furcsa, miként változott meg minden, hiszen korábban két nagy csapattól is volt ajánlatom, amiről a versenyzők nagy része csak álmodik” – utalt arra, hogy néhány hónappal ezelőtt még szóba sem került, hogy talán ki kell hagynia egy évet.

„Hiszek abban, hogy sikerül megoldást találni, azonban biztos vagyok benne, ha jövőre nem is lesz ülésem, 2020-ban visszatérek a Formula–1-be” – jelentette ki magabiztosan, majd arra is kitért, miért hiúsult meg a Renault-szerződés.

„Eléggé meglepett, hogy Daniel a Renault-hoz szerződött. A csapat bár elmagyarázta, hogy azért nem engem választott, mert a Mercedes juniorprogramjának a tagja vagyok, én nem értek egyet Cyril Abiteboullal. Igen, Mercedes-versenyző vagyok, azonban ez mit sem számított volna, ha a Renault-nál vagyok. Sportemberként ez kissé feldühít, hiszen csak a teljesítményednek kellene számítania” – mutatott rá, és azt is megosztotta, jelenleg melyik gárdával folytat megbeszéléseket.

„Nem tudom, hogy mehetek-e a Williamshez, az viszont biztos, jelenleg tárgyalunk egymással. Majd meglátjuk, mi lesz a vége. Nem katasztrófa, hogy nincs még szerződésem a következő évre, hiszen sosem tudhatod, hogyan alakulnak a dolgok az F1-ben. Egyet tudok megígérni, jövőre mindent meg fogok tenni azért, hogy a 2020-as mezőnyben szerepeljek” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
11 órája

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
Tegnap, 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03