F1: korábban a Mercedesnél is dolgozó mérnökökkel erősített a Red Bull

SZ. R.SZ. R.
2021.05.06. 22:12
null
Christian Horner szerint a kinevezések bizonyítják, hogy elkötelezettek a saját céljaik iránt (Fotó: AFP)
Hivatalos közleményben jelentette be a Red Bull, hogy a technika fejlesztésének érdekében fontos mérnököket szerződtetett. Az újonnan érkezők között több, korábban a Mercedesnél dolgozó szakember is megtalálható.

 

A Red Bull célja az új mérnökökkel, hogy a 2022-től kezdődő új időszakra minél fejlettebb legyen az autó motorja. Ez azért is fontos, mert az istálló az idény végén elhagyja a Honda motorokat, és helyette az idei évben kifejlesztett saját erőforrásait fogja alkalmazni, amelyeket a Milton Keynes-i bázisukon építenek fel. Ennek köszönhetően két héttel ezelőtt a csapat azt is bejelentette, hogy Ben Hodgkinson lesz az új technikai igazgatója a fejlesztőknek, ő korábban hosszú ideig dolgozott a Mercedesnél.

Az istálló most további öt fontos pozícióban erősített, ráadásul olyan szakemberekkel, akik korábban a riválisnál dolgoztak, név szerint: Steve Blewett, Omid Mostaghimi, Pip Clode, Anton Mayo és Steve Brodie. A Red Bull mindemellett azt is bejelentette, hogy a következő hetekben a mechanikai fejlesztésekért felelős csapat is új vezetőt fog kapni.

„A mai kinevezések bizonyítják, hogy elkötelezettek vagyunk a saját céljainkhoz, valamint azt is mutatják, hogy az Egyesült Királyságban található központunkból csak profitálni tudunk. Az újonnan kinevezett szakemberek mindenképpen értékes tapasztalatokat és innovatív elképzeléseket adnak a Red Bull Powertrains programhoz, valamint biztosítják, hogy a lehető legerősebb technika legyen számunkra elérhető a jövőben” – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

Legfrissebb hírek

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
6 órája

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
Tegnap, 11:14

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56